Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Leicester City a Sky Sports értesülései szerint ajánlatot tett a West Bromwich Albion északír védőjéért Jonny Evansért.
A két évvel ezelőtti bajnok csapat 21 millió fontot ajánlott a korábbi Manchester United, jelenleg WBA védőjéért, ám ezt Tony Pulis csapata elutasította.
A menedzser a múlt héten már beszélt arról, hogy a tavalyi átigazolási szezonban az Arsenal is szerette volna a védőt, ám akkor sem adták be a derekukat.
Nem csak Craig Shakespeare csapata az aki szeretné Evanst, hanem értesülések szerint Pep Guardiola és a Manchester City is képben van, olyannyira, hogy már ők is tettek egy 18 millió fontos ajánlatot korábban, ám azt is elutasították.
Evans a hétvégén nem játszott a bajnokságban sérülésre hivatkozva, azonban a válogatottnál újra edzésbe áll.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.