Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bejelentette a Ferencváros, s korábbi klubja a szlovén Domzale is, hogy a 24 éves Miha Blazic a budapesti zöld-fehéreknél folytatja pályafutását. A védő hazájában azt is lenyilatkozta, hogy hároméves szerződést kötött a magyar csapattal.
Blazic Koperben kezdte a pályafutását, s ezen idő alatt több angol csapat érdeklődését is felkeltette. A fradi.hu információi szerint köztük volt a Birmingham City és a Newcastle United is. Tehetségét az is mutatja, hogy végigjárta az utánpótlás válogatottakat, Blazic 2011 márciusában 17 évesen mutatkozott be az akkor szlovén bajnoki címvédő Koper felnőtt csapatában. Élt a lehetőséggel, s meghatározó játékosa lett a koperieknek. Húszévesen már a csapatkapitányi karszalagot is megkapta egy Triglav elleni bajnokin. 2014/15-ös idényben megnyerte együttesével a Szlovén Kupát, majd továbbállt. Ekkor a Domzale játékosa lett, ahol kezdetben tartalék volt, majd folyamatosan verekedte be magát a kezdőcsapatba. A 2016/17-es idényben 28 bajnokin játszott a 36-ból, valamennyi alkalommal 90 percet. Az idény végén pályafutása során másodszor is megnyerte a Szlovén Kupát. A nyár folyamán az El-selejtezőkön az észt Flora, az izlandi Valur és a német Freiburg kiütése után a francia Marseille búcsúztatta Blazicékat, aki a négy párharc valamennyi játékpercét a pályán töltötte. Posztját tekintve középhátvéd, de védekező középpályásként is otthon érzi magát.
A pécsi egyetem alapításának 650-ik évfordulójának alkalmából rendezték a Sport Ünnepély nevű rendezvényt, amelynek fő attrakciója a pécsi válogatott Ferencváros elleni mérkőzése volt. A zöld-fehéreknél az új játékosok még nem játszottak, s mivel többen a válogatottnál vannak így Dénesi, Wieland, Leffler, Nyéki, Pócsik, Galambos, Horváth, Szalka és Novák személyében u19-es ifjak is lehetőséghez jutottak. A meccset végül a budapestiek nyerték 2-1-re.
Pécs-FTC 1-2 (1-0)
Pécs: Sólyom (Vuk, 13.) – Kónya K., Molnár G., Szabó R., Varga T. – Schweitzer, Turi – Kónya D. (Makai, 13.), Horváth T., Horváth D. – Hergenrőder
FTC: Holczer (Oroszi, 78.) – Dénesi, Batik (Szalka, 46.), Otigba, Pedroso – Wieland, Rui Pedro (Horváth, 46.) – Leffler, Nyéki, Pócsik (Novák, 46.) – Galambos (Pócsik, 71.)
G.: Horváth D. (27.) ill. Horváth (57.), Szalka (83.)
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.