Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Manchester City vezetőedzőjét, Pep Guardiola-t számos kritika érte az utóbbi időben, amiért az angol futball legnagyobb ígéretét, Jadon Sancho-t hagyta eligazolni a Borussia Dortmund együtteséhez. Hosszú hallgatás után végre megszólalt az érintett vezetőedző.
Nincs több atyai jótanács vagy fejbúbra nyomott barack, Jadon Sancho végleg eligazolt Machesterből
Guardiola saját bevallása szerint a legmagasabb adható ifi fizetést kínálta az U17-es válogatott sztárjának, ő azonban elutasította a heti 30 ezer font körüli fizetést magába foglaló kontraktust, mivel nem akart többé az ificsapatban játszani. Ezután mérgesedett el a helyzet…
“Megegyeztünk szóban, hogy marad az ifi csapatban. Megbeszéltük, kezet ráztunk, de a szerződést végül nem írta alá. Én erre azt mondtam neki: ha nincs szerződés, nincs edzőtábor sem!” – nyilatkozta a katalán tréner arról, hogy miért nem tartott velük Sancho az Egyesült Államokba. – “Ezután már nem volt mit tenni. Az edzőtábor ideje alatt elkezdett más csapatokkal tárgyalni. Később már hiába próbáltam meggyőzni, ő a Dortmundot választotta, és nem hiszem, hogy a pénz miatt. Ők több játéklehetőséget tudnak neki nyújtani, így megértem az eligazolását.”
“Ilyen a mi szakmánk. Ha egy játékost mindenáron meg akarunk tartani, akkor próbálunk neki mindent megadni, amit csak tudunk, de ha erre is nemet mond, onnantól mi már tehetetlenek vagyunk. Nem mondhattam neki azt, hogy biztosan játszani fog. Soha senkinek se mondtam még ilyet… még olyan nagyszerű játékosoknak sem, mint pl. Sergio Agüero.”
Jadon Sancho iránt már a nyár eleje óta óriási kereslet volt: többek között a Real Madrid, a Bayern München, a Barcelona, a Manchester United, az Arsenal és a Tottenham is az érdeklődők között voltak, csakhogy a legnevesebbeket említsük. A Dortmund – Dembélé-hez hasonlóan – mint amolyan ugródeszka került számításba az ifjú szélső karrierjében.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.