Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ilkay Gündogan a Manchester City játékosa hosszú sérülése után szerda este a WBA elleni Ligakupa mérkőzésen ismét kezdőként kapott szerepet, azonban ez nem sült túl jól el.
Még 2016 decemberében sérült meg a német válogatott játékos, ám felépülése után a múlt hétvégén ismét kapott néhány percet Pep Guardiola mestertől bajnoki mérkőzésen, ahol nem is mozgott rosszul.
Így a menedzser a szerda esti kupa meccsen, már kezdőként számított Gündogara. Visszatérése szépen is indult, ugyanis csapata a City, Sané révén már a 3. percben megszerezte a vezetés (Bővebben itt), méghozzá a középpályás gólpasszából.
A találkozó 58. percében azonban jött a fekete leves, ugyanis Gündogan cserét kért sérülés miatt.
Guardiola elmondta, hogy egyelőre nem lehet tudni milyen hosszú kihagyás vár ismét játékosára:
“Amikor láttam, hogy lentmarad már aggódtam Gündoganért és jelezte is, hogy baj van. Nem tudom elképzelni milyen lehet amikor 8 hónap után visszatérsz, harcolsz és ismét megsérülsz.”
“Sajnos ilyen a foci, szerencsére a mostani nem tűnik súlyos sérülésnek. Fájdalmat érzett a térdében, csütörtökön megvizsgáljuk és az orvosok majd megmondják mi a baj.”
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.