Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem telhet el úgy Bajnokok Ligája mérkőzés, hogy a Manchester City drukkerei ne fütyülnék ki a sorozat himnuszát.
Ketten is megkérték a szimpatizánsokat, hogy változtassanak a viselkedésükön, és tiszteljék meg annyival a sorozatot, illetve az ellenfelet, hogy csendben – vagy legalább füttykoncert nélkül – hallgatják végig a legrangosabb európai kupasorozat himnuszát. Az egyik a klub menedzsere, Pep Guardiola, míg a másik a klublegenda, Francis Lee volt. Utóbbi 1967 és 1974 között szolgálta a klubot, és tagja volt az 1970-ben KEK-győzelmet arató gárdának.
A City-drukkerek egy csoportja úgy gondolja, hogy az UEFA azon mesterkedik, hogy mindenáron keresztbe tegyen a csapatnak. A probléma gyökere a 2011/12-es idényhez nyúlik vissza. Az Európa-ligában a Porto fanatikusai Mario Balotellit illették sértő jelzőkkel, amiért a klub meg is kapta a büntetését. A következő hónapban 30000 eurós büntetést kapott a City azért, mert a játékosok körülbelül 30 másodpercet késtek a második félidőről a Sporting ellen, ezzel szemben a rasszista megnyilvánulás csak 20000 euróba fájt a portugáloknak.
Ez a jogtalan büntetési tétel ébresztette fel a City-fanatikusokban azt, hogy az UEFA az ellenség, és a himnusz bojkottálásával próbálnak elégtételt venni az illetékeseken.
kép: ytimg
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.