Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Rasszista megnyilvánulások és egyéb szurkolói kihágások miatt kénytelen félmillió forintot fizetni a Soroksár SC a hétvégi, MTK Budapest elleni bajnoki után.
Példátlanul súlyos büntetést kapott a Soroksár SC a vasárnapi, MTK Budapest elleni bajnoki után. Legalábbis NB II-es klubra eddig nem róttak ki félmillió forintos bírságot az elmúlt két évben, pláne nem rasszista rigmusok miatt. A fővárosiak ebben elsők lettek, de Dragóner Attila igazgató kiemelte, megtekintik a találkozó felvételeit, majd azt követően döntenek a fellebbezésről, hogy megérkezik az MLSZ határozata. „Klubunk teljes mértékben egyet ért a rasszizmus, a hátrányos megkülönböztetés üldözésével, az ellenfél játékosainak, szurkolóinak szidalmazás elleni harccal – emelte ki a korábbi ferencvárosi labdarúgó. – A ránk kiszabott 500 ezer forint(!) azonban párját ritkítja a magyar labdarúgásban. Egyelőre megvárjuk a szövetség írásos határozatát, addig ismét megtekintjük a vasárnapi találkozó felvételeit, s azt követően döntünk a fellebbezésről. Természetesen ezzel együtt megindítottuk saját belső vizsgálatunkat is.”
Egyébként a találkozót 5-2-re az MTK Budapest nyerte.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.