Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ma este Atlético Madrid-Chelsea találkozóra kerül sor a Bajnokok Ligája C-csoportjában, a mérkőzés többek között a két klasszis vezetőedző személye miatt is különlegesnek ígérkezik.
A két főszereplő még ifjú játékosként (forrás: panini)
Érdekes tény, hogy Diego Simeone és Antonio Conte szakvezetőként még soha nem találkozott egymással, annak ellenére, hogy évek óta mindketten élcsapatoknál edzősködnek. Annál többször volt viszont erre lehetőségük még aktív játékosként, hiszen Simeone összesen 8 szezont húzott le a Serie A-ban, Conte pedig egész karrierje alatt hazája bajnokságában szerepelt.
Első összecsapásukhoz egészen 1990 szeptemberéig kell visszamenni az időben, Simeone ekkor még szinte ismeretlen játékosként a Pisa gárdáját erősítette, Conte pedig szülővárosa csapatában, a Leccében szerepelt. A találkozó 4-0-s pisai győzelemmel ért véget, a hazaiak második gólját pedig „el Cholo” szerezte, mindössze második olasz bajnokiján nem akármilyen gólt ragasztott a Lecce hálójába! Más kérdés, hogy a szezon végén mindkét együttes kiesett az élvonalból.
Simeone fent említett gólja (1:00-nél):
Következő emlékezetes összecsapásukra 1998 tavaszán került sor, ekkor a 6 éves spanyolországi kitérő után visszatérő Simeonéval a soraiban az Inter az Antonio Contét foglalkoztató Juventus vendége volt. A fej-fej mellett a bajnoki címért küzdő felek találkozóján 1-0-s torinói győzelem született, a mérkőzés egy az Inter javára meg nem adott 11-es miatt maradt emlékezetes, a Scudetto a szezon végén pedig a Juventus mezén landolt.
A „revansra” két évet kellett várni. Ekkor már a Lazióban szereplő Simeone góljával nyertek a rómaiak 1-0-ra Torinóban, és kezdték meg az akkor még reménytelennek hitt menetelésüket a bajnoki cím felé.
Visszavonulásuk után mindketten szinte azonnal az edzői pályára léptek, 2011-ben pedig pár hónap eltéréssel kapták meg életük nagy lehetőségét az Atlético, illetve a Juventus kispadján. Az eredmények mindenki számára ismertek, Simeone többek között 5 kupagyőzelemig és 2 elveszített BL-fináléig, Conte pedig sorozatban 3 olasz bajnoki címig vezette csapatát.
Kettőjük nevét összeköti Diego Costa személye is, a klasszis támadó pont a Contével megromlott visszonya miatt volt kénytelen elhagyni a Chelsea együttesét, a játékost pedig Simeone tárt karokkal várta Madridban.
Egy szó mint száz, nem biztos, hogy az idei szezon leglátványosabb összecsapására kerül ma este sor Madridban, de a hatalmas taktikai csata garantálható a két szakember filozófiáját és eddigi pályafutását ismerve.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.