Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Siófokon sem vártak sokáig az új tréner kinevezésével, miután szerdán megváltak Disztl Lászlótól.
Az borítékolható volt, hogy a gyenge szezonkezdés után nem várnak az edzőváltással Siófokon, hiszen valamiképpen fel kell rázni az együttest, amely korábban az élvonal egyik meghatározónak mondható együttese volt. Nos, csütörtökön be is mutatták az új szakvezetőt Varga Attila személyében. A szakember huszonhét éve bajnok volt játékosként az Újpesti Dózsa csapatával, edzőként megfordult Soroksáron, Mezőkövesden és Hatvanban is. Hogy mennyi időre írt alá, nem hozta nyilvánosságra a klub.
Játékosként 1989 és 1993 között futballozott a IV. kerületben, innen egy esztendőre Rákospalotára igazolt, majd következett két év Hatvanban. Ezután Csepel, Dunakeszi, BKV Előre, és végül Csomád voltak játékospályafutása állomásai.
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.