Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Real Madrid klasszis középpályása, Luka Modric érthetően feldúltan nyilatkozott arról , hogy a horvát válogatott nagyon kiengedett a Vb-selejtezők végére, és egyebek mellett elveszítette vezető helyét is az ‘I’ jelű csoportban, átadva az Izlandnak.
Mint ismert, Horvátország az utolsó pillanatokban veszített el két pontot Finnország ellen haza pályán. A találkozót követően Luka Modric szavaiból is kitűnik, valami bizony nincs teljesen rendben déli szomszédunk válogatottjánál.
“Mi mást tehetnénk? Együtt kezdtük a selejtezősorozatot, és így az utolsó forduló előtt együtt kell előre tekintenünk!” – Így Modric arra az újságírói kérdésre, hogy vajon Ante Cacic szövetségi kapitány mögött állnak-e még maximálisan a játékosok. “Az Izland elleni találkozóig (1-0-ás vereség idegenben – a szerk.) minden rendben ment, de most hirtelen már semmit sem ér az, hogy jól kezdtük a sorozatot. Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy katasztrofális helyzetben vagyunk, de szerencsére még meg van az esélyünk arra, hogy javítsunk!” – Így a finnek ellen 100. válogatottságát “ünneplő” karmester.
A Real Madrid 32 esztendős kiválósága azért még kemény szavakkal zárta gondolatmenetét: “Hogy mi történt? Mindannyiunk világbajnoki álmát veszélyeztettük! Amikor meg kell szereznünk az első gólt, megvannak a lehetőségeink, de amikor ez megtörténik, nem csak Finnország ellen, más válogatottak ellen is visszazárunk. Nem megbántva a finneket, de az ilyen kaliberű válogatottak ellen egy gólos vezetésnél Horvátország rendre várja a hármas sípszót. Érthetetlen! El sem akarom hinni, hogy Finnország, vagy Koszovó ellen szenvedünk, amikor az ilyen meccseket korábban könnyedén le tudtuk zárni!
A horvátok döntetlenjével tehát az utolsó körben – mivel Izland Koszovóval játszik otthon – talán már nem is az a kérdés, hogy Modricék odaérnek-e az első helyre, hanem sokkal inkább az, hogy vajon megcsípik-e a másodikat, hiszen a velük azonos pontszámmal álló Ukrajnával játszanak egy abszolút ki-ki mérkőzést Kijevben.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.