Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A mostani szezonban már volt két El Clásico a spanyol szuperkupában, ám a bajnokság első szuperrangadójára egészen sokat kell még várni. Igaz, a december 23-i időpontot a spanyol futball szerelmeseinek karácsonyi ajándékának is felfoghatjuk.
Azt eddig is biztosra tudtuk, hogy a Real Madrid és az FC Barcelona bajnoki „odavágójára” december 23-án fog sor kerülni. Ám hatalmas meglepetésre több évtizedes rekordot állítva, már délután 1 órakor egymásnak feszülnek majd a felek.
A LaLiga tegnap kora este a hivatalos Twitter-csatornáján keresztül közölte, hogy a korábbi találgatásoknak megfelelően tényleg nagyon korai időpontban, délután 1-kor kerül sor a Santiago Bernabeuban a szezon leginkább várt meccsére.
Már korábban is lehetett hallani az ötletről, ám a döntés még így is meglepetésként hat. Az ok pedig nagyon egyszerű. Pénz. Ugyanis az a majdani bizonyos szombat délutáni 13:00 az az időpont, amely a világon a lehető legtöbb embernek alkalmas a mérkőzés televízióban történő megtekintésére. A kereskedelmi jogok, reklám pénzek pedig szépen hoznak majd a közvetítések által mind a liga, mind pedig a csapatok számlájára.
Megjegyzendő, hogy idén tavasszal már láthattunk ilyen különleges időpontban derbit a globális kiszolgálás érdekében: a Milan – Inter rangadót vasárnap délben rendezték.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.