Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Könnyen kihasználhatta volna a listavezető győri vereségét a Kisvárda, ám csak döntetlenre volt képes, tovább mélyül a soproni szakadék.
Hat győztes bajnoki után kapott ki ismét az MTK Budapest, amely Győrben szenvedett vereséget. Pedig korán vezetést szerzett Feczkó Tamás együttese, ám még a szünet előtt egyenlíteni tudott az ETO, hogy aztán a második félidő elején meg is fordítsa az összecsapást Szentes Lázár csapata. Ezzel a sikerrel a kisalföldiek hatmeccsesre nyújtották veretlenségi sorozatukat, s stabil középcsapatként állnak a kilencedik helyen.
A fővárosiak elsőszámú üldözője, a Kisvárda a harmadik helyezett Kazincbarcikát fogadta, de nem tudta kihasználni, hogy riválisa botlott. Kondás Elemér tanítványai ikszeltek a sárga-kékekkel. De három pontra így is megközelítették a listavezetőt, míg a Barcika lecsúszott a dobogóról, lévén a Szolnok magabiztosan győzte le a Gyirmótot, s jobb gólkülönbségével megelőzte a borsodiakat.
Ami a középmezőnyt illeti, a Cegléd otthon tartotta a három pontot a Nyíregyháza ellen, a Zalaegerszeg nem bírt a kiesés elől menekülő Szegeddel, továbbra sem tud nyerni a Budafok, amely immár hét meccs óta nem szerzett három pontot.
A korábbi kupagyőztes Sopron immáron négy találkozó óta nyeretlen, amivel az utolsó pozícióba csúszott vissza a Hűség városának együttese.
Eredmények:
ETO FC Győr – MTK Budapest 2-1
G.: Szabó L. (44.), Szimcso (51.) ill. Lencse (6.)
Békéscsaba – Budaörs 0-0
Siófok – Soroksár 2-1
G.: Lorentz (45.), Elek B. (48.) ill. Fröhlich (61.)
ZTE – Szeged 2011 1-1
G.: Babati B. (68., 11-esből) ill. Coroian (42.)
Kiállítva: Nagy T. (76., második sárgával, ZTE)
Csákvár – Dorog 2-2
G.: Oldal (38.), Sándor Gy. (40.) ill. Faragó (33.), Mészáros Á. (65.)
Kisvárda – Kazincbarcika 1-1
G.: Ilic (69.) ill. Hegedüs D. (59.)
Mosonmagyaróvár – Sopron 1-0
G.: Lőrinczy (31.)
Szolnok – Gyirmót FC 3-1
G.: Tóth L. (2.), Balogh M. (19.), Olasz D. (72.) ill. Nagy P. (74.)
Kiállítva: Varga P. (65., második sárga lappal, Gyirmót)
Vác – Budafok 1-1
G.: Balajti (77.) ill. Durso (39., öngól)
Kiállítva: Zsolnai R. (90+3., második sárga lappal)
Cegléd – Nyíregyháza 2-1
G.: Asztalos (29., 11-esből), Sándor I. (71.) ill. Pekár (42., 11-esből)
Az állás:
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.