Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Közleményben határolódott el a Ferencváros ultracsoportja a Debrecen elleni találkozó szünetében történtektől. A klubbal együttműködve vizsgálják, mi is történt pontosan a B-szektor mögött.
A balhé kezdete. – fotó: facebook.com
A rendőrség már a találkozót követően bejelentette, büntetőeljárás keretében vizsgálja a Ferencváros – Debrecen bajnoki szünetében történt verekedés, majd késelés ügyét. A klub határozottan elítélte az esetet, és szigorú büntetést szabhat ki az elkövetőre. A tábor visszatérése tehát nem sikerült a legfényesebben, mindazonáltal a „Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül” vezetése elítélte, és elhatárolódott a bűncselekménytől.
„Ahogy arról már a médiából értesülhettek, a Debrecen elleni mérkőzésen, a hazai szektorok mögött, az eddig bojkottáló szurkolói csoportoktól egyértelműen elkülöníthető szurkoló, összetűzésbe került szurkolótársaival, akik közül 3 embert a nála lévő 2db késsel(!) súlyosan megsebesített.
Egyetértünk azzal, hogy ilyen eseteknek nincs helyük a stadionokban és elhatárolódunk minden ilyen cselekedettől. A klubbal kötött megegyezés értelmében az esetet a közösen felállított bizottság vizsgálni fogja, és az előre lefektetett szabályok szerint el fog járni.
Az ügyben tudomásunk szerint a hatóságok is eljárást folytatnak. A sebesült szurkolótársainknak mielőbbi felépülést kívánunk!
Pakson találkozunk!
Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül” – olvasható az SzSzJN kommünikéje az esettel kapcsolatban.
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.