Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
José Mourinoh saját stílusában, de gratulált a Chelsea-nek csapata legyőzését követően, és elmondta, nem gondolná, hogy az MU bajnoki reményei szertefoszlottak volna a vereséggel.
Mint ismert, a Chelsea Alvaro Morata remekbe szabott fejesével 1:0-ára legyőzte a Manchester United együttesét a Stamford Bridge-en. A rangadó után José Mourinho elmondta, hogy szerinte egy nagy hibájukat a Chelsea maradéktalanul ki tudta használni, ez pedig az ilyen nagy meccseken elég tud lenni a győzelemhez.
“Az ilyen találkozókon, az a csapat, amelyik először betalál, jó eséllyel meg is nyerheti a meccset, különösen akkor, ha mindkét fél nagyon jó a védekezésben.” – Kezdte okfejtését Mourinho. “Abban az egy periódusban szerezték a góljukat, amikor először a meccsen fölénk tudtak kerekedni. Elkövettünk egy nagy hibát a hátul, és ez megbosszulta magát. Utána megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, ami szerintem igazságosabb eredmény lett volna, sajnos azonban nem így történt. Mit is mondhatnék még? ‘Egy gól. három pont. Gratulálok a Chelse-nek.” – Így az MU trénere aki röviden még csapata bajnoki szereplésére is kitért.
“Másodikok vagyunk a bajnokságban – nem pedig ötödikek, hatodikak, vagy még hátrébb. 18 csapat is bonyolultabb helyzetben várja a folytatást, mint mi! Nehéz időszakon vagyunk túl, hiszen rövid időn belül játszottunk a Chelsea-vel, a Tottenham-mel és a Liverpoollal is, úgy hogy több fontos játékosom is hiányzott. De nem szeretnék semmit a sérültjeinkre fogni, különösen nem egy vereség után. Azt azért remélem mindenki látta, hogy voltak korlátai a csapatunknak” – Tette még hozzá Mourinho, aki vélhetően nem bánja, hogy a Premier League is szünetet tart a válogatott mérkőzések miatt, így jó eséllyel visszakaphatja a folytatásra azt a Paul Pogbát is, aki állítólag már nagyon is közel áll a visszatéréshez.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.