Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ötödik alkalommal jelentkező rovatunkban az erősorrend „formátum” segítségével vesszük górcső alá Európa élklubjait és az erőviszonyokat. A sorrend értelemszerűen menthetetlenül szubjektív, miközben figyelembe vesszük természetesen a csapatok formáját, utolsó meccseik alakulását, az esetleges sérüléseket és játékosmozgásokat, ugyanakkor nem rugaszkodunk el a nyilvánvaló erőviszonyoktól sem! Lássuk, hogy állnak az európai klubfutball nagyágyúi a BL-csoportkör ötödik fordulója előtt!
(Fotó: sscnapoli.it)
Jól alakult a hétvége a párizsiak számára, legnagyobb riválisaik (Monaco, Lyon) ugyanis egyaránt pontokat hullajtottak, miközben Unai Emery fiai sima győzelmet arattak a duplázó Edinson Cavani vezetésével a Nantes ellen. Neymar ezúttal -magához képest- mondjuk csöndesebb volt, talán már a költözésen járt az esze…
Van minek örülni a katalonáknál is, az utóbbi hetekben formán kívül játszó, legutóbb több mint egy hónappal ezelőtt betaláló Luis Suárez ugyanis duplázni tudott a La Liga egyik legjobb védelmével rendelkező Leganés ellen. Szintén jó hír, hogy a két hónapja harcképtelen Ousmane Dembélé felépülése mint kiderült, jól halad, a december 23-i El Clásicóra már visszavárják a franciát.
Nem nagyon kellett megszakadnia a gyengécske Leicester ellen Pep Guardiola alakulatának. Kevin de Bruyne góljával pedig 76 PL-meccsén ötvenedszer iratkozott fel a kanadai táblázatra, erre a PL történetében egy középpályás sem volt képes ilyen gyorsan.
50 – Kevin De Bruyne has now had a hand in 50 @premierleague goals (16 goals, 34 assists). He has done this in 76 PL apps, which is the quickest by any out-and-out midfielder in the history of the competition. Wizard. pic.twitter.com/hNNYZZTyR5
— OptaJoe (@OptaJoe) 2017. november 18.
Jupp Heynckess mindent egybevetve (játékosként és edzőként) 500. Bundesliga-győzelmét ünnepelhette az Augsburg elleni siker alkalmával. Játékosa, Joshua Kimmich még persze jócskán le van maradva a német futball csúcstartójától, de a rekordgyorsasággal elért, 62 Bundesliga-meccsen aratott 50 győzelem (plusz hét gól, nyolc gólpassz) azt mutatja, ő sem jár rossz úton…
50 – Joshua #Kimmich (@FCBayernEN) won his 50th #Bundesliga game in his 62nd BL game – none other German player reached this mark as fast as him. Record. @FCBayernUS #FCBFCA pic.twitter.com/FByGRV98OM
— OptaFranz (@OptaFranz) 2017. november 18.
Több mint két év után játszott újra 0-0-s döntetlen a Real a spanyol pontvadászatban az első Wandában rendezett madridi derbin. Ma este pedig az APOEL ellen a továbbjutást biztosíthatják be a BL-ben a Királyiak, ami az orrtörést szenvedő Sergio Ramos nélkül is természetesen kötelező házi feladat!
0 – Real Madrid have drawn 0-0 in La Liga for the first time since September 2015 against Malaga, 784 days ago (81 games). Accident. pic.twitter.com/ZAMl7fgrT8
— OptaJose (@OptaJose) 2017. november 18.
A Milan elleni, tulajdonképpen kötelező győzelemmel a nápolyiak négy pontra növelték az előnyüket a Serie A élén, emellett a tény mellett pedig már nem tudtam elmenni a lista összeállításakor. Lorenzo Insigne azok után, hogy Gian Piero Ventura érthetetlen okokból mellőzte a svédek elleni párharc során, a mezőny legjobbja volt a Milan ellen, mely egyben kedvenc ellenfele is: hat találkozón már tíz találatnál jár a piros-feketék ellen. Nem örömködhetnek ugyanakkor sokat Sarriék, ma este sorsdöntő BL-mérkőzésen fogadják a Sahtar Donyecket!
A világbajnoki kudarcra hivatkozva Buffon és Barzagli nélkül állt ki a Juventus a remek szezont futó Sampdoria ellen, a rossz előzmények pedig végül rossz eredményhez is vezettek…A 3-2-es végeredmény ráadásul csalóka, a Juve ugyanis egy szerencsés tizenegyessel tudott szépíteni csak a hajrában, majd az utolsó előtti percben a csereként pályáró lépő Dybala villant még egyet.
Massimo Ferrero president de la Sampdoria ha reaccionat així després de guanyar 3 a 2 a la Juventus en el partit jugat aquesta tarda. @LaTdP @totgira pic.twitter.com/Ub4kdeoYYg
— Jaume Solà (@jaumesg82) 2017. november 19.
Paul Pogba két hónapos kihagyás után tért vissza, a Newcastle ellen pedig ott folytatta, ahol abbahagyta, gólt és gólpasszt jegyzett a francia. Idén először Ibrahimovicot is be tudta vetni Mourinho, kíváncsian várjuk, milyen hatással lesz a svéd visszatérése a MU eddig jól működő támadógépezetére!
Megtorpant kissé Harry Kane és a Spurs: a Manchester United elleni derbi után a nagy rivális Arsenal ellen is rangadót vesztettek, tulajdonképpen viszonylag simán. Az Ágyúsok így egy pontra megközelítették a Sarkanytúsokat, a BL-ben viszont ma a gyenge formában játszó Dortmund otthonában a csoportelsőséget is kiharcolhajta Mauricio Pochettino legénysége.
Az Espanyol elleni sikerrel a Valencia már zsinórban nyolc bajnoki győzelemnél jár, ami persze klubrekord is egyben. A madrid pontosztozkodásnak köszönhetőn pedig immáron hat pontra leszakították magukról a Realt és az Atletit, és gyakorlatilag egyedüliként továbbra is tartják a lépést a Barcával a Denevérek. Ha valaki még nem ült fel a Valencia-bandwagonra, erre tessék!
Az Eden Hazard és Alvaro Morata-vezette Kékek a West Brom ellen mutatós gólokat lőve a szezon legkönnyebb győzelmét aratták, ezzel pedig a Spurs botlásának köszönhetően visszatértek a Premier League dobogójára!
https://www.youtube.com/watch?v=epShi0q5ty8
A Farkasok minden bizonnyal nagyon nem akarták felengedni listánkra a Laziót, így ahogy az utóbbi években megszokhattuk, be is húzták a római rangadót – talán ennél is lényegesebb, hogy ezzel a bajnoki tabellán meg is előzték az ősi riválist. (A Farkasok a legutóbbi hat római derbiből ötször kerültek ki győztesen.)
Antoine Griezmann immáron 723 perce gólképtelen, ez egyértelműen a francia legrosszabb időszaka Atlético-játékosként. Az ő góljai nélkül márpedig nagyon szenvednek a Matracosok, két hónapja nem tudnak lassan egynél több gólt lőni bármilyen mérkőzésen! (Igaz, kapni továbbra sem szoktak többet.)
Az Atlanta elleni mérkőzésen csapata majdnem összes (6/8) lövését magára vállaló, ismét duplázó Mauro Icardi tovább cipeli a milánóiakat, ez pedig egyelőre jó is a második helyre…Januárban némi segítség is érkezhet, mondjuk Párizsból!
Mohamed Salah tovább folytatta remeklését a Southampton ellen, az egyiptomi duplájával immáron nyolc gólos 12 mérkőzésen – Robbie Fowler óta nem volt ilyen jól kezdő igazolása a Mersey-partiaknak!
Nagy feladat előtt állnak Gulácsi Péterék, a BL-ben ma este a Monaco otthonában mindenképpen pontra, pontokra van szükségük, ha tovább szeretnének jutni a csoportkörből. A bajnokságban ráadásul a hétvégi döntetlenjük után előzte őket az ilyen magasságokban öt éve nem járó Schalke csapata, hétvégén pedig a Hoffenheim ellen kell helyt állniuk, fontos hét vár tehát Ralph Hasenhüttl tanítványaira!
Lasányi Csaba
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.