Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A szigetországi szaksajtó szerint megkezdte az egyeztetéseket az Everton és Sam Allerdyce annak ügyében, hogy “Big Sam” legyen az új menedzser a Goodisonban.
Ronald Koeman októberi menesztése óta (?) nem csak a csapat játéka, de az egész stáb romokban hever liverpool kék felén, azonban most úgy tűnik kemény kézbe kerül az irányítás, ugyanis a hírek szerint Allerdyce lesz a befutó a menedzseri posztra.
A felek már tárgyalnak egymással, így könnyen lehet, hogy a hétvégéig még pont kerül az ügy végére.
A 63 éves szakember jelenleg munkanélküli, ám nem igen volt ideje a “berozsdásodásra”, ugyanis a tavalyi szezonban még irányította a Crystal Palacet.
A szerdai napon az Everton még David Unsworth vezetésével a szintén nem túl acélos West Hamet fogadja hazai pályán.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.