Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur úgy tűnik, hogy megkísérelte megvásárolni még a nyári transzferidőszakban a Real Madrid középpályását, Mateo Kovacicot, amit a királyi gárda vezérigazgatója is megerősített.
Forrás: taiwannews.com.tw
A 23 éves horvát középpályással meg vannak elégedve a Real Madridnál, hiszen nem szeretnék elengedni a csapattól. Kovacic még szeptember elején sérült meg, és tegnap este a spanyol Király-kupában kapott lehetőséget először a sérülés óta.
Jose Angel Sanchez, a Real Madrid vezérigazgatója most arról beszélt, hogy az angol bajnokságban szereplő Tottenham élénk érdeklődést mutatott a középpályás felé, sőt még ajánlatot is tettek érte a nyáron, de ezt a királyi gárda egyértelműen elutasította.
“Kovacic nem eladó, és soha nem is fogjuk eladni!” – mondta határozottan Sanchez a horvát Sportske Novosti sportlapnak. “Ha bármilyen más ajánlat is érkezik érte a téli átigazolási időszak folyamán, ugyanúgy el fogjuk utasítani őket. Nyáron több megkeresést is kaptunk miatta. A Juventus és a Milan nem tett ajánlatot, viszont a Tottenham igen.”
Kovacic nem sok játéklehetőséget kapott, amióta 2015-ben leigazolták az Intertől. 56 spanyol bajnoki mérkőzésen szerepelt eddig a játékos,de kezdőként mindössze csak 27 alkalommal léphetett pályára. A mostani szezonban a sérülése miatt eddig csak 6 mérkőzésen játszott minden sorozatot figyelembe véve.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.