Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A szlovák élvonalbeli bajnokság 17. fordulójában a DAC együttese idegenben a Sárosperjes ideigleines otthonában a Tátra csúcsai alatt léptek pályára Marco Rossi tanítványai.
A dunaszerdahelyi együttes nehéz körülmények között újabb gyenge színvonalú mérkőzésen gól nélküli döntetlen játszott zsinórban harmadszor is. A hétközben lehullott nagy mennyiségű havat ugyan szépen eltakarították a pályamunkások, ám a játéktér így is eléggé csúszós maradt, ami játék közben meg is mutatkozott. Az első játékrészben sok említésre méltó esemény nem történt, a 21. percben előbb egy szabadrúgást, majd egy szögletet követően a dunaszerdahelyiek veszélyeztettek Ljubicic lövését azonban Slancik védeni tudta. A folytatásban is komoly gondot okozott a csúszós talaj, aminek következtében nagyon sok volt a pontatlan passz. A mérkőzésre mindössze 217 néző volt kíváncsi ami negatív rekordnak számít a szlovák élvonalban, soha ennyi kevés néző még nem volt kiváncsi a DAC-ra. Fordulást követően sem változott a játék képe és a játékosok is csak küzdködtek a csúszós talajjal. A hazaiak közelebb álltak a mérkőzés megnyeréséhez Streňo szerezhetett volna gólt, aki a leshatárról indulva egyedült tört Macej kapujára, a hazaiak támadója azonban nem tudta gólra váltani helyzetét. A hajrában Ashiru ellen szabálytalankodtak a hazai védők a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt, Marco Rossi a dunaszerdahelyiek olasz trénere dühében még a sapkáját is földhöz vágta, amiért a játékvezető nem ítélt büntetőt. A mérkőzés további részében sem született gól, ami azt jelentette idei utolsó idegenbeli mérkőzésén sem tudott győzni a DAC és zsinórban harmadik mérkőzésén is gól nélküli döntetlent játszottak Kalmárék.
„Meg kellett volna nyernünk ezt a meccset, sok könnyű helyzetet azonban elrontottunk, hiába igyekeztünk az első perctől az utolsóig. Az ellenfelünk hosszú labdákkal operált, nálunk pedig hiányzott valami a támadásoknál. Azt is meg kell jegyezni, hogy egy tiszta büntetőt nem fújt be nekünk a bíró, egy másik kapu előtti eset pedig szintén tizenegyes gyanús volt. Idén négy pontot vesztettünk el a Sároseperjes ellen. Amikor leszerződtem, azt kérték tőlem, hogy a csapat jusson be az első hatba. Továbbra is ezen dolgozunk, de én nem tudok befutni a pályára, hogy gólt rúgjak. A számok pedig nem hazudnak, javulnunk kell a támadójátékban.” – értékelt a mérkőzés végén Marco Rossi a DAC vezetőedzője.
1.FC Tatran Sároseperjes – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-0
Helyszín: NTC Poprad, Poprád Vezette: Vlk
Gólszerzők:
Sárga lapok:
Kiállítás:
Eperjes: Slančík – Udeh, Luberda, Jacko – Petko, Keresteš, Katona (87. Kačala), Miliutin – Adekunle (72. Micherda), Więzik (83. Dzurík), Streňo.
DAC: Macej – Živković, Šatka, Huk, Davis – Ljubicić – Pačinda, Kalmár, Aluku (76. Malec), K. Vida (56. Ashiru) – Mervo (62. Divković).
Képek: fcdac.sk
O.G.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.