Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Miközben a Tottenham egy nagyon rossz széria végére tett pont, ellenben egy nagyszerű sorozatot viszont tovább folytatott. A londoniak mai ellenfele egyik kedvencük, a Stoke volt.
Premier League – 16. forduló
A Chelsea délutáni veresége után lépéskényszerben volt a tabella hatodik helyén szerénykedő, de minimum tavaszi dobogóról álmodozó Spurs. A londoniaknak a mai kötelező három pontot a Stoke City ellen kellett besöpörnie. Az előjelek meglehetősen ellentétesek voltak. Ugyanis ahogy fentebb utaltunk rá, a Pochettinoék szeretnek a Stoke ellen játszani, lévén az előző négy összecsapásukon egyaránt 4-0-s sikert arattak. Csakhogy aktuális formájuk egyáltalán nem ezt a végeredményt sejtette előre ma kora estére, lévén utoljára november 5-én tudtak nyerni a bajnokságban.
Ám hogy ne csépeljük feleslegesen a szót: úgy fest, hogy a Tottenham éppen a legjobbkor, a decemberi hajrára lépett vissza a győzelem útjára. Már az első félidő is megsemmisítő hazai fölényt hozott, ám gólt csak egyet. A Stoke csapatkapitánya, Ryan Shawcross pöccintette Son baloldali beadását a saját kapujába.
Akik egy szorosabb végeredményben bíztak, azok hatalmasat csalódhattak a szünet után. A második negyvenöt percre ugyanis kiszakadt az a bizonyos gólzsák. Son találata után Harry Kane duplázott (amivel beérte a 12 gólos Mo Salah-t a góllövőlistán). Eriksen se akart lemaradni a kulcsemberek versenyében, a dán is beköszönt. Az öngólt vétő Shawcross gólja már csak szépségtapasz volt a Stoke Sima vereségén a 80. minutumban.
Tottenham Hotspur – Stoke City 5-1 (1-0)
Helyszín: Wembley (London); Vezette: Roger East
Gólszerzők: Shawcross (21. perc-öngól), Son (53.), Kane (54., 65.), Eriksen (74.), ill. Shawcross (80.)
További eredmények:
Burnley – Watford 1-0
Crystal Palace – Bournemouth 2-2
Huddersfield – Brighton 2-0
Swansea – West Bromwich 1-0
Még ma játsszák:
Newcastle United – Leicester City 18:30
A bajnokság állása:
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.