Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol bajnoskág 15. fordulójának rangadóján a Real Madrid valósággal feltörölte a padlót a Santiago Bernabéu stadionban a Sevillával!
Előzetesen szoros meccsre volt kilátás, hiszen két azonos pontszámmal álló csapat találkozott egymással – A Real Madrid ráadásul tartalékosnak joggal nevezhető összeállításban lépett pályára, hiszen Raphael Varane és Gareth Bale sérülés miatt, Sergio Ramos piros- továbbá Dani Carvajal és Casemiro sárga lapok miatt hiányzott a találkozóról. Isco pedig csak a kispadon kezdett.
A kezdő sípszót követően viszont kiderül, hogy a “rangadó” elmarad: Egyrészt azért, mert a Real Madrid – különösen az első félidőben – legjobb önmagát idézte, másrészt pedig a Sevilla mélyen tudása alatt teljesített.
A blancók már a 3. percben megszerezték a vezetést Nacho közeli találatával, majd az ötödik Aranylabdáját a meccs előtt bemutató Cristiano Ronaldo köszönt be gyors egymásutánban kétszer is. Toni Kroos egy hibátlan akció végén szerzett szép gólt, végül pedig a szünet előtt Achraf Hakimi sem hibázott Sergio Rico kapussal szemben, megszerezve első madridi találatát.
Érdekesség, hogy a marokkói szélső hátvéd a Real Madrid 21. századi történetét tekintve a második legfiatalabb gólszerző lett 19 évesen és 1 hónaposan. (…)
(…) és ha már Rico kapus… Az öt bekapott gól ellenére a Sevilla legjobbja a spanyol válogatott hálóőr volt!
A Real Madrid ilyen arányú győzelme is abszolút megérdemelt, és ezúttal a helyzetkihasználásra sem lehetett panasz, hiszen 8 kaput eltaláló lövésből 5 gólt szereztek CR-ék.
Real Madrid – Sevilla 5-0 (5-0)
Santiago Bernabéu stadion, Vezette: Juan Martinez
Gólszerzők: Nacho (3.), C. Ronaldo (23. és 31.), Kroos (38.), Hakimi (42.)
Sárga lap: J Navas (31.), Banega (37.)
Piros lap: –
Real Madrid: Navas – Hakimi, Vallejo, Nacho, Marcelo – Asensio, Kroos (M. Llorente, 63.), Modric (Ceballos, 71.) – Benzema, Lucas Vázquez, C. Ronaldo (Isco, 76.). Vezetőedző: Zinedine Zidane
Sevilla: Rico – Carole, Lenglet, Kjaer, Mercado – Banega (Krohn-dehli, 81.), Pizarro, F. Vázquez (Geis, 71.) – Nolito (Sarabia, 57.), Muriel, J. Navas. Vezetőedző: Eduardo Berizzo
Getafe – Eibar0-0
Kiegyenlített mezőnyjáték, kevés helyzet… Felejthető meccset játszottak a felek Madridban.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.