Tegnap indított cikksorozatunkban az NB I-es csapatok őszi szereplését vesszük górcső alá (az első két részt itt és itt olvashatjátok), ma először a Szombathelyi Haladás őszével foglalkozunk, mely amilyen siralmasan indult, olyan euforikusan végződött.
Mészöly Géza irányításával gyengén kezdte az őszt a Hali, az első hét meccsen két győzelem mellett öt vereséget szenvedtek, a góllövéssel pedig igencsak hadilábon álltak, négy alkalommal a kapuba sem találtak. A pohár a Puskás Akadémia elleni megalázó, 5-1-es hazai vereségnél telt be, Mészölynek ekkor köszönte meg az addigi munkát a vezetőség. A váltás valahol elkerülhetetlen is volt, tekintve, hogy Mészöly viszonya mennyire megromlott a gárda néhány fontosabb játékosával, köztük elsősorban a belső eltiltásban is részesített Halmosi Péterrel.
Mindazonáltal a szombathelyi akadémiáról „előléptetett” Pacsi Bálinttal sem nagyon indult meg a csapat, az ő irányítása alatt nyolc meccsen mindössze egy győzelem jött össze, az olyan súlyos kudarcok mellett, mint a DVTK elleni hazai fiaskó, valamint a Tiszaújváros elleni kupabúcsú. A Hali vezetősége aztán „stílszerűen” Pacsi születésnapján szakított a vezetőedzővel, aki így már az új stadion megnyitóján sem irányíthatta a zöld-fehéreket.
Az ősz harmadik etapjára érkezett a szlovák Michal Hipp, aki egyelőre úgy tűnik, jó választásnak bizonyul, hiszen a rivális Balmazújváros otthonában elszenvedett vereség után három győzelemre vezette a csapatot, emlékezetes mérkőzéseken verték mindkét bajnokaspiránst, a Fradit és a Vidit is. A szlovák tréner és talán az új stadion varázsa így egészen a 14. helyig „repítette” a Halit. Ha tehát van csapat, amelynek rosszkor jött a téli szünet, az a szombathelyi.
A Haladás lőtte egyébként a legkevesebb gólt ősszel (19) és kapta a harmadik legtöbbet (33).
A Haladás hazai mérkőzéseire átlagban 2282-en voltak kíváncsiak, ez az átlag ugyanakkor sokat nem mond, hiszen az ősz nagy részét soproni albérletben játszotta a gárda, az utolsó két hazai meccs előtt sikerült megegyezni az új szombathelyi komplexum üzemeltetőivel. Ez a két találkozó, vagyis a Fradi és a Vidi vendégjátéka húzta fel ezt az átlagot, 8028-an, illetve 5500-an voltak kíváncsiak a helyszínen a két bajnokaspiránsra – kíváncsian várjuk, ősszel sikerül-e tartani ezt a remek tendenciát Szombathelyen!
Az ősz folyamán 27 játékos lépett pályára a klub színeiben, közte hat légiós – igaz, közülük csak Stef Wils és Myke Bouard Ramos volt stabilan alapember, illetve David Williams, amikor egészséges volt.
A Haladás ha másban nem is, a fiatalok szerepeltetésében sokáig élen járt – sajnos ez eredményekkel azoban nemigen párosult. Mindenesetre a Hali vezet az NB I-es klubok közül az utanpotlas.hu kimutatása szerint a “fiatalszabálynak” megfelelő futballisták játékperceiben, összesen 2026 percet kaptak a három szombathelyi edzőtől a 20 éven aluli ifjoncok. Kiss Bence, Kiss Tamás, Tóth Bence és Tóth Máté is rendszeresen kapott játéklehetőséget.
Hipp érkezésével és néhány rutinosabb futballista felépülésével (vagy éppen Halmosi „rehabilitálásával”) ugyanakkor a fiatalok háttérbe szorultak, az utolsó két körben egyetlen U20-as játékos sem kapott lehetőséget a Halinál, a Fradi ellen parádés gólt szerző Kiss Tamás is perifériára szorult. A zsinórban három nyert meccs viszont a szlovákot igazolja.
Az új szakvezető felkészültsége és elképzelései mellett Halmosi is a rutinos játékosok erőltetésében látja a siker kulcsát. „Az utóbbi két mérkőzésen csak olyan futballisták kaptak szerepet, akik legalább száz első osztályú találkozón szerepeltek. Közülük néhányan korábban ritkán kaptak lehetőséget. S teljesen mindegy, hány éves az illető, lényeg, hogy volt meccsrutinja. Jelenlegi szituációnkban ugyanis elkerülhetetlen, hogy olyanok futballozzanak, akiknek van rutinjuk, tapasztalatuk” – nyilatkozta a Hippnél újra alapemberré előlépő egykori válogatott labdarúgó a klub honlapjának.
Nem egyszerű senkit kiemelni a Haliból, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján egy játékos sem fért be a top20-ba a szombathelyiek közül. A szezon elején egyértelműen a házi gólkirály, az ötgólos David Williams vitte a prímet, de Hipp irányítása alatt Mészáros Karol és Myke Ramos is belelendült a hajrára – előbbi négy, utóbbi három gólos. A veteránok, Király Gábor, Bosjnak Predrag és Stef Wils voltak a gárda legstabilabb pontjai, Király a teljes őszi szezont végigvédte, Wils és Bosnjak egy-egy meccsről hiányoztak.
Bár a szezon végére teljesen kiszorult a rotációból a középpályás, Kiss Tamás, 17 évesen a 12 NB I-es meccs három góllal egyáltalán nem rossz mutató. Pláne, hogy a Loki és a Fradi elleni gólja is mestermunka volt.
A Haladás őszének talán legszebb pillanatát Kiss szállította a Fradi ellen egy váratlan lövéssel, mely amellett, hogy három pontot ért, rendkívül látványosra is sikeredett.
Grafika: Bács András
Fotók: haladas.hu
Lasányi Csaba