Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Úgy látszik bőven maradtak sérelmei Louis van Gaalnak a Manchester Uniteddel kapcsoltban! A 66 esztendős holland szakember már legutóbb is kritizálta José Mourinho legénységét, legújabban pedig még meglepőbb kijelentést tett.
Mint ismert Louis van Gaal a 2015/16-os szezon végén, egy FA-kupa győzelem után távozott a Manchester United együttesétől. A tapasztalt szakember úgy tűnik, nem igazán emésztette meg azt, ahogyan szerinte “elbántak” vele a “vörös ördögöknél”! Szerinte ugyanis nem voltak korrektek a vezetők.
“Ed Woodward (az MU ügyvezető alelnöke – a szerk.) beszélhetett volna velem, de ő mégsem tette! A feleségem sejtette, sőt tudott arról hogy valami készül, és figyelmeztetett. Képzeljék el ezt a helyzetet!” – Idézi a holland De Telegraaf című lap a 66 esztendős szakembert.
“Könnyen elképzelhető, hogy már nem fogok klubcsapatot irányítani. Egyetlen kivétellel tenném mindezt, ha egy angol csapat keresne meg. Hogy miért? Mert ekkor lehetőségem adódna arra, hogy kiszúrjak a Manchester Untieddel!” – Jelentette ki nemes egyszerűséggel van Gaal, aki nyugdíjas éveihez közeledve talán jobban járna, ha megfogadná a remek amerikai író, Mark Lawrence gondolatait: “Úgy tartják, a bosszú édes méreg, ami megrontja az embert, miközben ellenállhatatlanul vágyik rá.”
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.