Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kevés lehetőséget kapott a fővárosban, így ismét Borsodban próbálja meg felépíteni magát Bognár István, aki régi-új klubja honlapján beszélt az elmúlt időszakáról.
Nagy reményekkel igazolt a Ferencvároshoz tavaly télen Bognár István, aki előtte meghatározó játékossá vált Diósgyőrben. Ugyanakkor közel sem kapott annyi játéklehetőséget, amennyit remélt, így a karácsonyi ajándéka egy mezőkövesdi szerződés lett. 2012-től két éven át szerepelt már a sárga-kékeknél, úgyhogy most kvázi hazatért az irányító, aki reméli, sikeres tavaszt tudhat majd maga mögött. „Ami a Fradit illeti, azért kerültem körön kívülre, mert Thomas Doll vezetőedző úgy ítélte meg, nincs helyem a csapatban, sőt még a keretben sem – tekintett vissza mellőzésének okaira Bognár. – Ami a Fradit illeti, azért kerültem körön kívülre, mert Thomas Doll vezetőedző úgy ítélte meg, nincs helyem a csapatban, sőt még a keretben sem.”
A 2012-2014 közötti időszakból egy boldog, és egy kevésbé derűs szezonja volt Mezőkövesden. Előbb feljutott az együttessel az élvonalba, de egy szezont követően búcsúzott is. „Már átéltem a kiesést, még egyszer nem szeretném. Az ünnepek előtt beszéltem Kuttor Attila vezetőedzővel, de mélyebb szakmai elemzésekbe még nem mentünk bele. Ami a meccshiányt illeti: a tétmérkőzéseket természetesen semmi sem pótolja, de mivel az elmúlt egy esztendőben egyetlen edzést sem hagytam ki, legalább fizikai lemaradásom nincs a társakhoz képest. A meccsritmusból kiestem, úgyhogy nyilván szükségem lesz néhány találkozóra, hogy utolérjem magam. Remélem, hogy ez már a téli felkészülési mérkőzések alatt megtörténik, nem szeretném, ha az első tavaszi bajnokin még látszódna rajtam a kihagyás. Nincs más választásom, minden téli edzőmeccset bajnokiként kell felfognom, úgy kell hajtanom, mintha a három pontért lépnénk pályára.”
A tavasz nem ígérkezik könnyűnek a sereghajtó számára, mert közvetlen riválisokkal találkozik a matyóföldi alakulat. Sorrendben a Puskás AFC, az Újpest, majd a Haladás elleni erőpróba vár a Mezőkövesdre, immár Bognárral a soraikban.
„A számolgatás a legrosszabb, amit ebben a helyzetben tehetünk. Hiba lenne arról beszélni, hogy legalább hat vagy hét pontot szereznünk kell azon a három bajnokin. Először nyerjünk a felcsútiak ellen, utána érdemes a folytatásról beszélni. A legfontosabb, hogy próbáljunk minél kiegyensúlyozottabban szerepelni, csak így lehet esélyünk arra, hogy elmozduljunk a kieső helyekről. Szerencsére van mire építeni, az őszi idény utolsó négy fordulójában veretlen maradt a csapat, a címvédő Honvédot például a Bozsik-stadionban győzte le.”
S hogy mit remél még a kövesdi lehetőségtől Bognár István? Természetesen a válogatott meghívót.
„Sokszor eszembe jut, mennyire csodálatos lenne címeres mezben szerepelni, és ha folyamatosan jól teljesítek, miért ne kaphatnék meghívót Mezőkövesdről? Mindennap vért izzadok majd, hogy elérjem a célom.”
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.