Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
2014-es, Kolumbia válogatottja ellen elszenvedett horrorsérülését idézte fel Neymar a The Players Tribune-nak adott interjújában.
(Fotó: Goal)
A 2014-es világbajnokságon a kolumbiai Juan Zuniga rúgta csúnyán hátba a brazil szélsőt, ami akkor Neymar számára a torna végét is jelentette egyben. Amint azonban a ma megjelent interjúból kiderült, szerencsés, hogy nem pályafutása végét jelentette a Napoli játékosának csigolyatörést eredményező belépője.
Neymar elmondta, az eset után tovább akart játszani, ám a segítségére siető csapattárs, Marcelo közben már jelezte, orvosi segítségre lesz szükség. Neymar ekkor már megfordulni sem tudott, lábait pedig nem tudta mozgatni. Elmondása szerint el is sírta magát, később pedig, miután levitték és kinyújtották a lábait, leírhatatlan fájdalmat érzett.
“A kórházban azt mondták nekem, van egy jó hírünk és egy rossz. Azt mondták a vb-n nem játszhatsz már, számodra véget ért. Visszakérdeztem, mi a jó hír. A jó hír, hogy tudsz majd még járni. Két centiméter híján…véget ért volna a karriered.” – emlékezett vissza a támadó.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.