Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A portugál élvonalbeli bajnokság (Primeira Liga) 18. fordulójában szombaton került sor a forduló rangadójára. A címvédő Benfica idegeben lépett pályára a rivális Braga otthonában. A lisszaboni együttes végül könnyedén hozta el a három pontot a rivális otthonából.
A derbi első helyzetére nem kellett sokat várnunk a 6. perc végén a hazaiak középpályása Danilo eresztett meg egy lapos lövést a vendégek kapujára, Varela azonban hárította a kísérletet. A 8. percben a vendégek szélsője Salvio forgatta meg a tizenhatoson belül a Braga védőit, de lövése gyengére sikeredett és Matheus könnyedén fogta azt. A 10. percben a címvédő megszerezte a vezetést miután Cervi remek ütemben ugratta ki Salviót aki higgadtan Matheus kapujába gurított. A 25. percben ismét a hazai kapusnak akadt dolga, miután egy bombát hatástalanított. Az első félidő végén Dias Fernandes óriási egyenlítési lehetőséget puskázott, miután egy középre betett labdát nem talált el rendesen. Fordulást követően a vendégek nagy lendülettel kezdtek és a 46. percben egy szögletet követően Jardel a kapufát találta telibe. Ezt követően a 49. percben Grimaldo került ziccerbe, de nem tudta a hálóba jutattni a játékszert miután Matheus volt ezúttal is végállomás. A találkozó 63. percében a hazaiak kerültek komoly egyenlítési lehetőséghez, Horta ziccerét azonban Varela szögletre tornázta. A 64. percben aztán a lisszaboniak Almedia tökéletes centerét követően kettőre növelték az előnyüket miután Jonas a jobb alsóba bólintott védhetetlenül. Tíz perccel később a Braga szépített miután Varela nagyon rosszul mérte fel a helyzetet és rossz ütemben mozdult ki kapujából Dias Fernandes pedig átfejelte a vendégek hálóőre felett a játékszert. Három perccel később Varela javította hibáját és Horta ziccerét hárítani tudta. A találkozó hajrájában Jimenez a 88. percben pontot tehetett volna a rangadó végkimenetére miután a hazai védelem óriási hibáját kihasználva lecsapott a labdára, de óriási ziccerben fölédurrantott. A ráadás perceiben azonban Jimenez már nem hibázott és Cervi másodszor is kihagyhatatlan helyzetbe hozta csapattársát, ezzel eldöntve a három pont sorsát. Győzelmével a Benfica ideiglenesen megelőzte a városi rivális Sporting együttesét, valamint két pontra felzárkózott a Porto mögé, akik hétfőn játszanak az Estoril otthonában.
Braga – Benfica 1-3 (0-1)
Helyszín: Bragai Városi Stadion, Braga, 20 407 néző Vezette: Soares Dias
Gólszerzők: Dias Fernandes (74.) ill. Salvio (10.), Jonas (64.), Jimenez (90+1.)
Sárga lapok: Esgaio (40.), Teixeira (84.) ill. Almeida (51.), Pizzi (55.), Fejsa (89.)
Kiállítás:
Braga: Matheus – Jefferson, Rosic, Willemen da Silva, Esgaio – Danilo, Vukcevic – Horta, Xadas (Teixeira 66.), Martins (Eduardo 66.) – Dias Fernandes (Sousa 80.). Vezetőedző: Ferreira
Benfica: Varela – Almeida, Jardel, Dias, Grimaldo – Pizzi (Samaris 80.), Fejsa, Krovinovic – Salvio (Silva 90+3.), Jonas (Jimenez 73.), Cervi. Vezetőedző: Vitoria
https://www.youtube.com/watch?v=uk4PeX_aMR4
Képek: Benfica hivatalos facebook oldala
Ondik Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.