Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Mirror értesülései szerint már több évre előre be van táblázva a katalán Pep Guardiola edzői pályafutása. Állítólag a Manchester City menedzsere már nem lesz sokáig az angol együttes vezére, ugyanis már bejelentkezett érte a következő munkaadója.
A Mirror arról ír, hogy a mindig egyenes embernek tűnő Guardiola becsülettel kitölti 2019-ig érvényes szerződését, ám amint letudja kötelességét, máris a következő kihívásba akar belevetődni.
Mint ismert, a City szinte biztosra vehetően megnyeri az angol Premier Leauge-et. Ez pedig részsiker lesz a korábbi Barcelona és Bayern edző számára. Ugyanis a legfőbb oka 2016-os kispadra ültetésének az volt, hogy végre a Bajnokok Ligájában is a csúcsra érjen a kékmezes manchesteri alakulat. Azonban a sikertelenség könnyen elveheti majd mind Guardiola, mind pedig a klub kedvét az esetleges hosszabbítástól. Ha pedig mégis sikerülne a BL-győzelem legkésőbb 2019 tavaszán, akkor azért távozhat Pep, mert mindent kihozott a lehetőségekből.
A lényeg, hogy a Paris Saint-Germainnél már most azon dolgoznak, hogy előkészítsék Guardiola másfélév múlva esedékes érkezését. A hírek szerint továbbra sem elégedettek a párizsiak Unai Emeryvel, aki hiába lesz mondjuk a PSG-vel bajnok, lévén a franciáknál is a legfőbb célnak nem más számít, mint a BL-győzelem.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.