Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Girona elleni 6:1-es győzelem és a csapat lehengerlő játéka ellenére sem mindennek örülhetnek az FC Barcelona háza táján!
Nem túl ígéretes Nélson Semedo állapota. Mint ismert, a korábbi Benfica játékosnak le kellett jönnie a pályáról a szombat esti bajnoki utolsó perceiben, miután a combhajlító izmához kapott.
A beszámolók szerint Semedo úgy bicegett be a Camp Nou öltözőjébe, ahol rögtön megvizsgálta a Barca orvosa, Dr. Ricard Pruna. A diagnózis a következő: A jobbhátvéd bal combja húzódott meg.
A tüzetesebb orvosi tesztek eredményéig, egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyit is kell kihagynia a portugál játékosnak. Az első becslések szerint akár 4-6 hét kényszerpihenőt is jelenthet a sérülés a hátvéd számára.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.