Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Különösebb rangadó nélkül zajlott a vasárnap délután a Serie A-ban, ahol a 26. forduló került megrendezésre. Ez persze nem az jelenti, hogy egyik-másik összecsapás ne tartogatott volna izgalmakat, kezdve a kiesés ellen harcoló csapatoktól a BL-helyezésekért küzdő együttesekig.
(forrás: lapresse.it)
“Mintaszerű” kiesési rangadóval indult a vasárnapi játéknap, hiszen a forduló előtt a Crotone négy ponttal előzte meg a Spal együttesét a tabellán, így igazi élet-halál harcra volt kilátás. A két csapat a hasonló összecsapásokra ráhúzott sztereotípiákra rácáfolva remek és egyben meglepően gólgazdag mérkőzést játszott egymással, aminek a végén a vendégek örülhettek: győzelmükkel immár csak egy pont választja el őket a bentmaradást érő 17. pozíciótól.
Crotone-Spal 2-3 (0-1)
Gólszerzők: Budimir (49., 86.), ill. Antenucci (37.), Simic (51.), Ploaschi (60.)
* * *
(forrás: ansa.it)
Nem hozott túl színvonalas összecsapást a tabellán a “senkiföldjén” tanyázó Fiorentina és a borzalmas sorozatát a múlt héten a Cagliari elleni győzelemmel maga mögött hagyó Chievo találkozója, bár Biraghi találatát érdemes kiemelni, hiszen joggal pályázik a forduló gólja címre.
Fiorentina-Chievo 1-0 (1-0)
Gólszerző: Biraghi (6.)
* * *
(forrás: ansa.it)
A Milan által a múlt héten pontszámban beért Sampdoria ismét tökéletesen használta csodafegyverét, a hazai pálya előnyét: az eredmény ellenére magabiztos játékkal győzték le az utolsó utáni percekben szépítő Udinese gárdáját, biztosítva hatodik helyüket a táblázaton.
Sampdoria-Udinese 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Silvestre (35.), Zapata (83.) ill. Ali Adnan (90+5.)
* * *
(forrás: ansa.it)
A Crotone-Spal mérkőzés után győzelmi kényszerbe került a Verona együttese, ami nagy nehezen sikerült is elérniük: Valoti szezonbeli első (majd második) góljával otthon tartották a három pontot, tovább sűrítve a kiesés ellen harcoló csapatok táborát.
Verona-Torino 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Valoti (12., 77.) ill. Niang (49.)
* * *
(forrás: ansa.it)
A múlt heti Verona és Steaua elleni győzelmével egycsapásra kilábalt a hullámvölgyből a Lazio együttese, javuló formájukat ma is bozonyították a Sassuolo otthonában: Milinkovic és Immobile révén gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, amit a szerb középpályás nyomatékosított a második játékrész elején. Ezután Berardi, majd Marusic kiállításán kívül nem sok említést érdemlő dolog történt, a “sasok” a dobogóról várhatják az esti Roma-Milan mérkőzést.
Sassuolo-Lazio 0-3 (0-2)
Gólszerzők: – ill. Milinkovic (7., 47.), Immobile (31., 11-esből)
Kiállítva: Berardi (54.), ill. Marusic (62.)
A mérkőzés összefoglalója:
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.