Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem mindennapi esemény, ha egy olasz labdarúgó Oroszország felé veszi az irányt, az pedig még kevésbé, ha pályafutása legszebb és egyben legsikeresebb éveit tölti ott.
(forrás: skysport)
Domenico Criscito 2011 nyarán döntött úgy, hogy 25 éves korában eljött az ideje, hogy kipróbálja magát a Serie A-n kívül is, így a Zenit együtteséhez szerződött. Ekkor talán maga sem gondolta, hogy oroszországi kalandja ennyi ideig fog tartani, most viszont úgy tűnik, elérkezett a hazatérés ideje: “Júniusban lejár a szerződésem, amit a klub szeretne meghosszabbítani, de én vissza fogom azt utasítani. Hét csodaszép év után szeretnék hazatérni a családommal. Már tavaly meghoztam ezt a döntést, de Roberto Mancini érkezése megváltoztatta a dolgokat. Csak miatta maradtam, hiszen annak idején már az Interben is szívesen látott volna. Örülök, hogy végre sikerült együtt dolgozunk. Most viszont eljött az idő a váltásra, emellett még a válogatottságról sem mondtam le. A maga idejében Ventura nem igazán számolt a külföldön játszókkal, ha esetleg Mancini kapja meg a pozíciót, biztos több esélyem lesz bekerülni. A Serie A-ból 3-4 klub keresett meg, de én igazából már döntöttem…” – nyilatkozta a minden bizonnyal a Genoához visszatérő játékos.
Criscito fiatal korában egyébként az olasz labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének számított, de a Genoa és a Juventus közti ingázás közben talán felőrlődött kicsit, és végül nem futotta be a számára jósolt pályafutást. Oroszországba igazolása óta több, mint 200-szor lépett pályára a Zenit színeiben, 2 bajnoki, 2 kupa és 1 szuperkupát nyerve az együttessel.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.