Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A korábbi aranylabdás védő Fabio Cannavaro a kínai bajnok Guangzhou Evergrande csapatát irányítja, melynek fedélzetén két olyan brazil található, akiknek nagy európai jövőt jósoltak, ám mielőtt kiderülhetett volna, hogy mire képesek, ők a kínai focit választották. Egyikük a Salzburg korábbi gólfelelőse Alen, a másikuk pedig Goulart, akit Európában nem is láthattunk játszani.
Guangzhou Evergrande – Changchun Yatai 5:0 (0:0)
G: Gao Lin (52.), Goulart (60., 65.), Alan (79., 84.)
Huszti Szabolcs korábbi csapata a Changchun Yatai egy félidőn keresztül állta a sarat a címvédő ellen, majd jött a brazil gólparádé a második felvonásban. A Premier League-ből ismert Ighalo vendég részről ezúttal nem tudott segíteni csapatán, mely így nagyarányú vereségbe szaladt bele első idegenbeli meccsén.
Apropó brazil gólzápor, avagy a címvédő egy hete vereséggel kezdte a 2018-as szezont. Alan hiába szerzett mesterhármast a Guangzhou R&F elleni városi rangadón, sőt Goulart is betalált, mégis 5:4-es vereség lett a vége, köszönhetően többek között a tavalyi gólkirály Zahavi mesterhármasának.
Két forduló alatt mindenesetre Alan 5 gólt jegyez, míg Goulart 3 gólja mellett 3 gólpasszal is büszkélkedhet. Goulart emellett vezeti az AFC Bajnokok Ligája góllövőlistáját 3 meccsen szerzett 5 góllal és a kínai szuperkupa győzelemből is kivette a részét 1 góllal és 2 gólpasszal.
Goulart tehát összességében 6 meccsen 9 gólt és 5 gólpasszt jegyez eddig 2018-ban, ami fantasztikus szezonrajtot jelent. Alan 6 meccsen 7 gólnál ás 1 asszisztnál tart, ami szintén megsüvegelendő.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.