Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már szombaton elrajtolt a második vonal aktuális fordulója, mivel az elsőszámú üldöző botlott, az MTK Budapest tetemes előnyre tett szert.
Alaposan feladta a leckét az MTK Budapest a Kisvárdának, miután a fővárosiak egy nappal korábban léptek pályára. A kék-fehérek a Szolnok ellen játszottak, s sokáig csak szenvedtek a jászságiakkal szemben, hiszen a győzelmet jelentő gólokat a rendes játékidő után szerezték Torghelle Sándorék. Ami a forduló vasárnapi összecsapásait illeti, vaskos meglepetésre kikapott a Kisvárda, amely így már sorozatban harmadik meccsét veszítette el. Ezúttal a Siófok bizonyult jobbnak Kondás Elemér csapatánál. Az élmezőny tagjai közül a Békéscsaba Mosonmagyaróvárról, a Vác pedig Sopronból vitte haza a három pontot. A Soroksár és a Nyíregyháza ikszelt, miközben a két győri együttes egyaránt megszerezte a győzelmet. A Gyirmót Dorogon, míg az ETO hazai környezetben a Cegléd ellen bizonyult jobbnak.
Az eredmények:
MTK Budapest – Szolnoki MÁV 2-0
G.: Torghelle (90+1.), Lencse (90+2.)
Soroksár – Nyíregyháza 0-0
Dorog – Gyirmót 1-3
G.: Sitku (86.) ill. Horváth R. (3.), Csató M. (50., öngól), Nagy P. (77.)
Kazincbarcika – Budaörs 1-4
G.: Murai (24.) ill. Cvitkovics (78., 86., mindkettő 11-esből), Pethő B. (83.), Lengyel B. (89.)
Kisvárda – Siófok 0-2
G.: Petneházi (41.), Nagy D. (76.)
Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 0-1
G.: Birtalan B. (38.)
Sopron – Vác 1-2
G.: Batizi-Pócsi (51.) ill. Kákonyi D. (49.), Durso (56.)
Szeged 2011 – Budafok 0-2
G.: Pölöskey P. (83.), Fekete (90.)
ETO FC – Cegléd 3-0
G.: Magasföldi (65., 69., az első 11-esből), Beliczky (90+3.)
ZTE FC – Csákvár 0-2
G.: Galambos Á. (57.), Bobál G. (72.)
Tabella:
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.