Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem olyan túl régen beszámoltunk már róla, hogy a Borussia Dortmund védője, Sokratis Papastathopoulos a nyáron távozhat a Manchester United kedvéért. A legfrissebbek szerint a manchesteri csapaton kívül a két londoni gigász érdeklődését is felkeltette a játékos.
Kérdéses, hogy a következő szezonban hol szerepel majd Sokratis.
A calciomercato.com hasábján jelent meg a hír, hogy a korábbi Genoa és Milan védőt a Manchester United mellett a Chelsea és az Arsenal is szívesen szerződtetné. Mindhárom említett angol együttesben az a közös, hogy a nyáron mindenképp a védelem tengelyébe szeretnének igazolni egy már tapasztalt játékost. Nos, ennek a kritériumnak teljesen megfelel Sokratis.
A 29 éves görög válogatott védő az elmúlt években rengeteget fejlődött, s a csapatában és a Bundesliga-ban is az egyik legjobb védőnek számít. Ennek fényében nem is meglepő, hogy patinás klubok figyelmét hívta fel magára.
A védőnek egyébiránt 2019. júniusáig szól a kontraktusa a Dortmundhoz, amelynek a hosszabbításáról eddig még nem nagyon értekeztek a felek. Piaci értékét a transfermarkt.de 22 millió euróra becsli.
És még egy kis érdekesség az esetleges átigazolás kapcsán, amely ha megvalósul, akkor történelmi lesz. Ugyanis sem az Arsenal, sem a Chelsea, sem pedig a Manchester United mezét nem húzta még magára görög játékos.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.