A Bundesliga 29. fordulójának zárómérkőzése egy igazi csemegét hozott, nekünk futballbarátoknak hétfő estére. A Gulácsi Pétert is foglalkoztató Leipzig együttese a kiváló erőkből álló Leverkusen gárdáját fogadta. A tét hatalmas volt, hiszen mindkét csapat a Bajnokok Ligája indulásra pályázik.
A két együttes kezdőjében semmi meglepetést nem találtunk. Mindkét tréner a lehető legerősebb tizenegyét tudta a pályára küldeni. A Leipzig kapuját természetesen ezúttal is magyar válogatott hálóőrünk, Gulácsi Péter őrizte.
Sabitzer vezetést szerzett a Leipzig-nek, végül nem örülhetett. (kép: focus.de)
Az első játékrész rögtön egy komolyabb Gulácsi hárítással indult. A 4. percben egy szöglet után Baumgartlinger fejelhetett, de a magyar válogatott hálóőr reflexből védeni tudott. A folytatásban gyúrták egymást a csapatok, amiből a 17. percben a Leipzig jött ki jobban. Egy Poulsen által lefejelt labdát Sabitzer küldött kapura jó 18 méterről, ami a jobb alsóban landolt. Ezzel 1:0 a hazaiaknak. A gól után a Leverkusen több lendületes támadást is vezetett, szögleteket harcolt ki, de az egyenlítés nem jött össze. A vendég támadások után az utolsó negyedórában már inkább a hazaiak domináltak, de a 44. percben kapitulált a védelmük. A Leipzig részéről Forsberg végzett el szögletet, amelyet követően remek kontratámadást vezetett a Leverkusen. Bailey húzott el a jobb oldalon, majd tette középre a labdát, amire Havertz érkezett. A 18 esztendős játékos 16 méterről Gulácsi kapujába lőtt, ezzel kiegyenlítve a találkozót a 44. percben. A félidő ráadásában már nem született újabb gól, így 1:1-es döntetlennel vonulhattak szünetre a felek.
A második félidőben hengereltek a vendégek. (kép: focus.de)
A második félidőben a jó és lendületes játék tovább folytatódott, de igaz ennek inkább a Leverkusen szurkolók örülhettek. Az 51. percben egy Leno szabadrúgás után Upamecano volt bizonytalan majd Volland mellkasáról a labda Brandt-hoz pattant, aki nem habozott és Gulácsi kapujába lőtt. Az 56. minutumban pedig tovább folyt a hidegzuhany a hazai csapatra. Brandt szabadrúgását követően megint csak Upamecano hibázott. A francia védő oldalra tisztázott, de ezzel Retsos-t találta meg az ellenféltől, aki Gulácsi kapujába vágta a játékszert. A 69. percben pedig úgy nézett ki, hogy végleg el is dőlt a mérkőzés. 13 gól nélküli óra után Kevin Volland volt eredményes Leverkusen részről, amit egy szép letámadásos labdaszerzés előzött meg. A negyedik bekapott gól után Hasenhüttl két kulcsjátékosát, Werner-t és Keita-t is lekapta, vélhetően a csütörtöki Marseille elleni El visszavágóra gondolva már. A hajrában még egy-két szépítési lehetősége volt a hazai csapatnak, újabb gólt viszont már nem sikerült lőni, így maradt a kiütéses 1:4-es vendéggyőzelem.
Sikerének köszönhetően a Leverkusen a negyedik, Bajnokok Ligája indulást jelentő pozícióra lépett fel. A Leipzig a hatodik helyre csúszott vissza, s mostantól nagyon kell figyelniük Gulácsiéknak, hiszen a Hoffenheim csupán három pontra van tőlük.