Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Videoton szempontjából fontos bajnokin vesztett pontot a Paks ellenében.
Nyárias időben sokan kísérték el a Videotont Paksra, ahol mindkét csapatnak nagy volt a tét. A hazaiak a harmadik helyre hajtva léptek pályára, míg a Videoton megtartotta volna előnyét a Fradival szemben. Jól kezdett a fehérvári csapat, de ez várható is volt, igaz nem esett egymásnak a két csapat, mégis a fehérváriak előtt adódtak nagyobb lehetőségek, ellenben ziccert nem tudtak kialakítani. Egy-egy kósza lövést leszámítva nem forogtak veszélyben a kapuk. Mindössze egyszer kellett védenie Kovácsiknak és Rácznak is. Az idő előrehaladtával aztán megvillant a Paks. Félóra elteltével Haraszti fűzött be három fehérvári védőt, tekerését aztán Kovácsik tolta ki bravúrral. A Paks vérszemet kapott a lehetőségtől, a hajrát ugyanis nagyon megnyomta a tolnai alakulat, szögletekből és szabadrúgásból veszélyeztettek a hazaiak. Eredmény nélkül.
A második félidő elejét is megnyomta a Videoton, a Paks folyamatosan védekezésre kényszerült, s nem úgy tűnt, hogy a fehérváriak fel tudják törni a hazaiak védőfalát, inkább próbálták szabadrúgásból, illetve szögletből megoldani a felállt védelem elleni játékot, mígnem húsz perccel a vége előtt elrobogott egy kontrával a Paks, s bár Bertus éles szögből leadott lövését még védte Kovácsik, Szabó passzát Haraszti teljesen üresen vette át, majd lőtte a kapuba. Már nem először rendeződött vissza rosszul a látogatók védelme. Később hiába próbálkozott a listavezető, a Paks jól állt a lábán, s a gólt eredményező kontratámadás után újabb gyors ellencsapásokkal kerültek lehetőségek közelébe, ezek azonban kimaradtak. A hajrát sokkal agilisabban nyitotta a zöld-fehér csapat, s könnyen emberelőnybe kerülhetett volna, ha a kirobbanó Szakályt lerántó Nikolovval szemben erélyesebb a játékvezető, a cserejátékos ugyanis ígéretes helyzetben rántotta le a paksiak középpályását. Győzelmével a Paks helyzetbe hozta a Ferencvárost, hogy a fővárosiak visszaelőzzék a Videotont.
Paks – Videoton 1-0 (0-0)
Paks, vezette: Solymosi Péter
Gólszerzők: Haraszti (67.)
Sárga lapok: Gévay (55.), Szabó J. (72.) ill. Pátkai (18.), Juhász (58.), Nikolov (90+1.)
Kiállítva:
Paks: Rácz G. – Fejes, Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Kecskés T., Simon A. (Bartha, a szünetben) – Bertus, Simon Á., Haraszti (Hajdú, 90.) – Hahn J. (Szakály D., 82.) Vezetőedző: Csertői Aurél
Videoton: Kovácsik Á. – Nego, Fiola, Juhász, Stopira – Pátkai (E. Hadzic, 79.), A. Hadzic (Nikolov, 40.), Kovács I. (Tamás K., 82.) – M. Scepovic, S. Scepovic, Huszti. Vezetőedző: Marko Nikolic
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.