Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bár a többségnek már véget ért az európai klubidény, mégis vannak kivételek. A Manchester Unitedre például vár még a Chelsea elleni FA-kupa döntő. Azonban a hátralévő kihívás ellenére a „Vörös Ördögök” már a nyári erősítéseken dolgoznak.
Igaz, hogy nem kevés belső védővel rendelkezik a Manchester United együttese, a jelek szerint José Mourinho elégedetlen a játékosai defenzív munkájával. Állítólag a portugál mester sokallja a kapus, David de Gea dolgát, akinek elmélete szerint sokkal kevesebbszer kellene játékba avatkoznia. A legfrissebb pletyka szerint a nyáron az egyik rivális legjobb védőjét szeretnék magukhoz csábítani.
A szóban forgó játékos pedig nem más, mint a Tottenham Hotspur bekkje, Toby Alderweireld. Az angol média szerint a belga viszonya kissé megromlott a klubja vezetőségével, ugyanis azok nem akarják már nagyon megdobni a fizetését, miközben a mostani szerződése egy esztendő múlva lejár. És tudjuk, hogy a londoniak sosem voltak restek spórolni, ha azt kívánta az érdek. Sőt, állítólag Mauricio Pochettino menedzser már ki is nézte a hisztiző Alderweireld utódját, mégpedig az Ajax tehetségét, Matthijs de Ligtet.
Visszatérve Alderweireldre: a 29 éves futballistát Mourinho még az Atlético Madrid játékosaként kinézte magának, ám leigazolása csak most vált realitássá. A hírek arról szólnak, hogy a United 40-50 millió eurót is megadna a védőért. Folyt. köv.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.