Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Real Madrid utolsó bajnoki mérkőzését játszotta szombat este, és először úgy tűnt, hogy egy gálakezdőt küld fel a pályára kezdőként Zinedine Zidane, ám a kapus poszton egy új név jelent meg, aki nem volt más, mint a fia, Luca Zidane.
Forrás: okdiario.com
Luca Zidane a nagy csapatban általában harmadik számú kapusként volt jelen, ott is mindössze három alkalommal került be a keretbe, így lehetőséghez nem igazán juthatott a szezon során. A második számú csapatban azonban sokat játszott, a 2017–2018-as idényben 13 meccsen lépett pályára, ezeken 13 gólt kapott.
Profi debütálására a Villarreal elleni utolsó bajnoki alkalmával került sor, amin több szép védést is bemutatott, ám végül két gólt kapott: az elsőnél esélye sem volt védeni, a másodiknál viszont jól látta meg, hogy ki kell jönnie a kapujából, ám nem tudta megállítani a pazar labdát kapó Castillejót.
Luca a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, ahol bejárta a ranglétra minden fokát. A mindössze 20 éves játékos minden bizonnyal kölcsönbe kerül a következő szezonban, ahol első számúként kezdheti felépíteni profi karrierjét.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.