Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A világbajnokság idején, és azt követően rendre megugrik azon játékosok ára, akik részt vesznek az aktuális tornán, vagy legalább elérik a kerettagságot. Így járhat most a Tottenham középpályása, Mousa Dembélé is, aki iránt állítólag komoly az érdeklődés a Serie A-ból.
Mousa Dembélé idén már 31 esztendős lesz, és bizony az egyik legrégebbi játékosnak számít a Spurs-nél. A belga légiós ugyanis immár 2012 óta erősíti a londoniakat, ám könnyen lehet, hogy hamarosan elköszön a „Sarkantyúsoktól”. A sokoldalú középpályás jelenleg a balga válogatottal szerepel az oroszországi vb-n, és könnyen lehet, hogy a tornát követően új helyre fog költözni.
A hírek szerint a Tottenhamnál is hajlanának Dembélé eladására, lévén 2019-ben ingyen kellene már búcsút venniük, lévén lejár a szerződése a klubbal. A Sky Italia arról ír, hogy a Spurs minimum 30 millió eurót szeretne kapni a mali származású játékosért, ám a kínált vételi-ajánlatok ettől eddig jócskán elmaradnak. A nem hivatalos infók szerint az Inter maximum 10 milliót adna kiszemeltjéért, míg a Napoli érdeklődése már lehet, hogy nem is olyan élénk.
Úgy tudjuk, hogy az Internél bevonnák a milánói klub kínai befektetőit, egy különleges ügylet keretében. A pletyka szerint Dembélé két szezonon keresztül a kék-feketéket erősítené, majd azt követően az ázsiai testvércsapathoz, a Jiangsu Suninghoz távozna.
Balogh József
Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.
A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.