Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az év eddigi legnagyobb meglepetését okozta Cristiano Ronaldo, illetve a Juventus és a Real Madrid alkotta hármas. A két klub ugyanis játszi könnyedséggel egyezett meg egymással a portugál világsztár eladásáról, illetve megvételéről.
Cristiano Ronaldo ugyan már erőteljesen közeledik pályafutása végéhez, mégis egyértelműen kijelenthető, hogy színt és pezsgést vitt nem csak a Juventus csapatába, hanem az egész olasz labdarúgásba. Az ötszörös aranylabdás egyelőre még nem sokat tudott mutatni a torinói sztárcsapatban, lévén egyelőre még a világbajnokság után kapott szabadságát tölti.
Sokan, sokfélét nyilatkoztak már Ronaldo átigazolásával kapcsolatban. Egy ma megjelent interjúban a „Zebrák” egykori ifjú reménysége, majd méltatlanul elpasszolt peremembere, Sebastian Giovinco elmélkedett a nyár transzferéről:
„Ronaldo egy mágnes. Most mindenki majd a Juventusban akar majd játszani, reméljük, hogy ez majd szerencsét hoz végre a Bajnokok Ligájában.”
– nyilatkozta az MLS címvédő Toronto FC sztárja.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.