Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az RB Leipzig ugyan Németország leggazdagabb klubjai közé tartozik, átigazolási politikájuk mégsem nevezhető ésszerűtlennek. Komoly pénzeket áldoznak fiatal tehetségek leigazolására, és kinevelésére, kész sztárokért csupán akkor kopogtatnak be, ha a játékos valódi értékének töredékéért mozdítható. Ez a helyzet állt elő ezúttal is.
A Bild információi szerint a Leipzig sportigazgatója, és egyben átmeneti vezetőedzője, Ralf Rangnick mindenképpen szeretné csapatához édesgetni azt a Sebastian Rudyt, aki 2010-ben épp az ő közbenjárásával került a Hoffenheimhez. A védekező középpályás szerződtetése nemcsak taktikai megfontolás lenne: a játékos nem titkoltan a Leipzig irányítását 2019-től átvevő Julian Nagelsmann egyik nagy kedvencének számít. Emellett persze fontos szempont a Naby Keita távozásával maradt lyuk befoltozása, illetve a Bayern középpályájának túltöltöttsége is, melynek köszönhetően Rudy vélhetőleg potom pénzért kerül majd kiárusításra. A két klub a bajor insider Christian Falk szerint egyelőre nem áll kapcsolatban, viszont a játékost már megkeresték a Bikák, hogy felvázolják neki ambícióikat.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.