Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tovább menetel a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) az FC DAC 1904, mely hatalmas mélységből jött vissza az FC Nitra elleni meccsen. Bayo duplázott, Pacinda beállítása kulcs volt, de többek között Vida Kristopher és Kalmár Zsolt is egészen pazar játékkal rukkolt elő. A szlovák élvonal magyar csapata továbbra is hibátlan, és tartja a lépést a Slovan Bratislava gárdájával.
Eseménytelenül indult a mérkőzés, mely egyben stadionavató is volt. A vendég Dunaszerdahely enyhe mezőnyfölényt alakított ki, a félidő első felében azonban nem igazán jöttek a helyzetek. Az első valamirevaló lövési kísérlet Vida Kristophertől érkezett a 28. percben, a kapus azonban hárítani tudott. Herc két percben később közel állt a gólszerzéshez, távoli kísérlete a keresztléc élét súrolva hagyta el a játékteret. Az első játékrész hajrájában aztán a semmiből jött a hazaiak gólja. Egy távoli bombát előbb Jedlicka még szögletre tolt, ám az abból érkező beadást a rövidről Simoncic csúsztatta a hosszúba (1:0).
A második játékrészt hatalmas lendülettel kezdte a DAC, Kalmár a 47. percben kis híján szabadrúgásból egyenlített. Később aztán ismét Kalmár tüzelt, miután Vida Kristophertől kapott egy remekbe szabott visszakészítést. A vendég helyzetek után az 58. percben aztán jött a feketeleves, egy újabb hazai szöglet és egy újabb fejes gól Vestenicky révén (2:0). A 62. percben sérüléséből visszatérve beállt Pacinda, aki Vida Kristopher visszakészítése után beállása után rögvest egy szépítő találattal jelentkezett (2:1). Még mindig csak a 69. percben jártunk, amikor Kalmár beadása után Bayo fejjel egyenlített (2:2). A két gól között Vida Kristopher életerős kapáslövését, majd az ismétlését is blokkolták. A 78. minutumban Pacinda a vezetést is megszerezhette volna, de ziccerben melléfejelt. A 80. percben aztán a DAC kapuja előtt alakult ki tűzijáték és pár meleg pillanat, majd a 88. minutumban Jedlicka védett ziccerben. A hajrában a hazaiak többször is eldönthették volna a meccset, zárásként egy szöglet utáni tiszta fejessel, mely mellészállt. De volt utolsó utáni lehetőség is, Pacinda adhatott be egy szögletet a ráadásban, a fejes gólok specialistája Bayo pedig érkezett és győztes gólt bólintott (2:3)
FC Nitra – FC DAC 1904 2:3 (1:0)
Helyszín: Pod Zoborom Stadion – 6068 néző; Vezette: I. Kruzliak
Gólszerzők: Simoncic (44.), Vestenicky (58.) ill. Pacinda (65.), Bayo (69., 90+4.)
Sárga: Kona (17.), Simoncic (38.) ill. Herc (51.), Kalmár (84.)
Kiállítás: – ill. –
DAC: Jedlicka – Kostrna, Satka, Kone, Simcak – Vida M. (Pacinda 62.), Huk, Kalmár, Herc – Vida K. (Divkovic 81.), Bayo. Vezetőedző: P. Hyballa
Bayo 4 góllal és 1 gólpasszal vezeti a góllövőlistát és a “kanadai táblát” egyaránt, mögötte pedig ott van Vida Kristopher 2 góllal és 2 gólpasszal.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.