Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk Yaya Toure ügynöke, Dimitry Seluk felfedte, hogy “védence” Londonban sikeresen teljesített egy orvosi vizsgálatot egy meg nem nevezett csapatnál. Úgy fest fény derült arra melyik klub is lesz az.
A fogadóirodák az Arsenalt tartották a legesélyesebbnek a londoni klubok közül, annak ellenére is, hogy a West Hamhez állt a legközelebb korábban az elefántcsontparti játékos.
A Sky Sports értesülései szerint, azonban szó sincs PL és a Championship klubokról a korábbi Manchester City sztárnál, ugyanis korábbi klubja, a görög Olympiacos lehet a befutó. Toure 2005-től 2006-ig volt a görögök játékosa, majd került a Monacohoz, ahol lett igazán elismert játékmester.
A tárgyalások még folynak a két fél között, ám már csak részletek hiányoznak a megegyezéshez.
A 35 éves középpályás 8 éven át erősítette a Cityt, ám a nyáron lejárt a kontraktusa a manchesteri kékekkel, ami nem is lett meghosszabbítva, ennek értelmében ingyen igazolható.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.