La Liga: a Getafe ellen botlott a Sevilla – videóval

Véget ért a spanyol bajnokság 4. fordulójának játéknapja a Sevilla – Getafe találkozóval. Meglepetésre a kis madridi csapat vitte haza a három pontot Angel duplája révén, míg a Sevillának semmi nem jött össze. A játéknap elején a Villarreal az első győzelmét szerezte a szezonban, majd az Espanyolnak sikerült legyőznie a Levantét. A kora esti mérkőzés sokáig úgy tűnt, hogy gól nélkül zárul, ám az utolsó percben mégis begyűjtötte az Alaves a három pontot a Valladolid ellen. 

Forrás: laliga.es

Sevilla – Getafe:

Meglepetésre a Getafe szerezte meg a vezetést már nagyon hamar, a 3. percben. Molina indította fantasztikusan Angelt, akinek már csak a kapus mellett kellett a kapuba lőnie a labdát. A vendégek a továbbiakban sem álltak vissza, és amint lehetőségük volt rá, támadtak, ám a Sevilla is próbálkozott azzal, hogy kiegyenlítsen. A 17. percben Pablo Sarabia hagyott ki nagy lehetőséget miután tisztára játszotta magát a kapu előtt., de lövése messze a kapu jobb oldala mellé ment. A 21. percben David Soriának kellett védenie nagyszerűen Nolito lövését, aki a kapu bal alsó sarkát vette célba. A 31. percben Nolito gólt is szerzett, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Hiába voltak veszélyesebbek a hazaiak, a 38. percben mégis a Getafe szerezte meg a második gólját. Elvesztette a labdát a Sevilla, majd a Getafe a kapu elé játszotta azt, ám végül Gnagnon passzolta le a labdát Angelnek, aki könnyedén lőtt így a hálóba. a 44. percben akár a harmadikat is meglőhették volna, de Angel bal alsó sarokba tartó lövését Vaclik bracúrral védeni tudta.

A második félidőben már inkább a Sevilla irányította a mérkőzést, és az 51. percben ismét gólt szereztek Franco Vazquez révén, ám ezt ismét érvénytelenítették les miatt. Ez már kicsit felbosszantotta a hazaiakat, és sokkal agresszívabban támadtak. A 60. percben Ben Yedder futott be a tizenhatoson belülre és lőtte kapura a labdát, de lövését az egyik védő becsúszva hatástalanította. A Getafének ezek után nem sok momentum jutott, a Sevilla nagyon ment legalább a szépítésért. A 81. percben éppen Franco Vazquez elé került a labda, és csak be kellett volna passzolnia a kapuba, de valahogy sikerült a kapu fölé lőnie.  A Sevilla az utolsó percekben is harcban volt a szépítésért, de ez már nem jött össze nekik, pedig még a hosszabbítás is a 100. percig tartott.

Sevilla – Getafe: 0-2 (0-2)
Helyszín: Ramon Sanchez Pizjuan stadion (Sevilla) Vezette: De Burgos Bengoetxea
Gólszerzők: – ill. Angel (3. 38.)
Sárga lap: Roque Mesa (14.), Jesus Navas (21.), Banega (69.) ill. Cabrera (16.), Dakonam (19.), Antunes (21.), Diedhiou (45.), Gonzalez (70.), Foulquier (74.)
Kiállítás: – ill. –

Sevilla: Vaclik, Gnagnon, Sergi Gomez, Kjaer, Banega, Jesus Navas, Roque Mesa (Ben Yedder, 46.), Aleix Vidal (Promes, 70.), Nolito (Vazquez, 46.), Sarabia, Andre Silva. Vezetőedző: Pablo Machin

Getafe: Soria, Bruno, Damian Suarez, Cabrera, Antunes, Maksimovic, Dakonam (Cristoforo, 78.), Portillo, Diedhiou (Foulquier, 70.), Angel (Shibasaka, 32.), Jorge Molina. Vezetőedző: Bordaias

https://www.youtube.com/watch?v=8shEbL-rQC4

Leganes – Villarreal:

Az első félidőben egyértelműen a Leganes volt fölényben, mintha a Villarreal pályán sem lett volna. A 18. percben Eraso lövését kellett bravúrral védenie Sergio Asenjónak, a 29. percben pedig Gumbao lövését, ami egy kipattanó utá született. A játékrész végéig több helyzetet is ki tudtak alakítani, de a kaput nem találták el.

A második félidő eleje sem a Villarrealé volt, hiszen Mario Gaspar kapott bele kézzel a labdába a tizenhatoson belül a 48. percben, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. Guido Carrillo állt oda a büntetőhöz, de a labdát a jobb kapufa mellé rúgta. Ez azért egy kicsit már felrázta a Villarrealt, és kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, sőt, a 65. percben meg is szerezték a vendégek a vezetést. Layun szabadrugását követően Carlos Bacca fejelt háttal állva a kapuba. A gól után is próbálkozott a Leganes, de nem jött össze az egyenlítés. A 83. percben Layun ismét remek szabadrúgást lőtt, ám a labda most a jobb kapufáról pattant vissza. Már majdnem lefújták a mérkőzést, amikor a 93. percben Michael Santos szerzett gólt, de nem sokáig örülhetett, mert a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

Leganes – Villarreal: 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Bacca (65.)
Sárga lap: Silva (27.), Nyom (64.), Ruben Perez (82.), Bustinza (90+4.) ill. Jaume (45.), Mario Gaspar (48.), Ruiz (90+4.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=US0ghI7UV4Q

Espanyol – Levante:

Az első félidő leginkább az Espanyolé volt, és ők voltak sokkal közelebb a vezetés megszerzéséhez. A 23. percben Marc Roca Junque került ígéretes helyzetbe, miután átvette a labdát a tizenhatoson, de lövése elszállt a kapu fölött. A 29. percben először Leo Baptistao lőtt kicsivel a kapu mellé, majd Borja Iglesias bal sarokba tartó lövését védte Oier hatalmas bravúrral. A 43. percben a Levante is megmutatta magát, de Jason a kapu jobb oldala mellé lőtte a kipattanót.

A második játékrészben már sokkal jobban játszott a Levante. Az 51. percben Enis Bardhi eresztett meg egy lövést a kapu jobb oldalát célozva, de a kapus védte a próbálkozást. Az 52. percben azonban mégis az Espanyol szerezte meg a vezetést. Sergio Garcia vette át Borja Iglesias passzát, majd közepes távolságból lőtte a jobb felső sarokba a labdát. A Levante nagyon próbálkozott, hogy összehozza az egyenlítést, de nem jött össze nekik, habár a 86. percben nagyon közel jártak a gólhoz, ám Antonio Luna fejesét Diego Lopez bámulatos mozdulattal védeni tudta, így a katalánoknál maradt a három pont.

Espanyol – Levante: 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Sergio Garcia (52.) ill. –
Sárga lap: Vila (90+4.) ill. Chema (61.), Luna (90+4.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=VREb4zjhoLQ

Real Valladolid – Alaves:

Az első játékrészben a Real Valladolid volt inkább fölényben, az Alaves kevesebb támadást tudott indítani. A hazaiak a 16.percben kerültek a legközelebb a gólhoz, amikor Toni egy szép passz után a kapu közepét célozta meg, de a próbálkozást Fernando Pacheco bravúrral védeni tudta. Az Alaves legnagyobb helyzete a 34. percben érkezett, amikor Jonathan Calleri lőtte kapura a labdát kapásból egy beadást követően, de lövése lepattant egy védőről, így nem jelent veszélyt a kapura.

A második félidő is egy nagy Alaves helyzettel kezdődött, amikor az 57. percben Jony adta be a labdát középre, majd John Guidetti védőjét megelőzve erőből fejelt a kapu jobb oldala mellé. A játékrész második felében azonban átvette a Valladolid az irányítást. A 70. percben Michel szabadrúgásból veszélyeztette a kaput, de végül a labda elkerülte azt, a 79. percben pedig a gólt is megszerezhették volna, amikor Keko csapott le a védelem mögé belőtt labdára a kapu előterében, de lövését Pacheco bravúrral védte, majd odaért a kipattanóra is, de ezt a védők blokkolták. Már úgy tűnt, gól nélkül végződik a mérkőzés, amikor a 93. percben az Alaves megszerezte a győztes találatot. Egy gyors kontra végén Jony indította Ibait, aki szépen eltekerte a labdát a bal alsó sarokba.

Real Valladolid – Alaves: 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Ibai (90+3.)
Sárga lap: Tuhami (41.), Nacho (50.), Plano (87.) ill. Brasanac (18.), Aguirregabiria (45.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=eGbsXY06lH4