Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Távozni készül az Old Traffordról az idei szezonban jóval kevesebb játéklehetőséget kapó védő, akit José Mourinho gyakorlatilag bűnbakként kezel a mérsékelt eredmények miatt.
(Fotó: Sky Sports)
A Daily Star értesülései szerint Eric Bailly egyre frusztráltabb a mellőzése miatt, és januárban ott hagyhatja a “Vörös Ördögöket”, új klubja pedig az Arsenal és a Tottenham közül kerülhet ki, ugyanis ezeknél a csapatoknál már korábban is felmerült a leigazolásának lehetősége.
A forrás szerint Mauricio Pochettino alapemberként számolna az elefántcsontpartival, míg Unai Emery már a La Ligából is jól ismerheti Baillyt, hiszen a 24 esztendős hátvéd a MU előtt a Villarreal és az Espanyol játékosa volt, miközben az “Ágyúsok” mostani menedzsere akkoriban a Sevilla csapatát irányította.
Bailly a harmadik szezonját kezdte meg a Manchester Unitednél, azonban eddig mindössze öt bajnoki és egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen jutott lehetőségez, ebből kezdőként csupán háromszor számoltak vele, és nem egyszer csereként is csak néhány percre szállhatott be.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.