Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot az a hír, mely szerint a Paris Saint-Germain le akarja igazolni a Borussia Dortmund meghatározó fiatal játékosát, most pedig megjött a válasz a német klubtól…
(Fotó: Talksport)
Jadon Sancho a világ egyik legjobb szélsője is lehet, ugyanis a 18 esztendős tehetség pazar formában indította az új szezont: 13 mérkőzés alatt ötször talált be és nyolc gólpasszt adott. Menet közben megszerezte pályafutása első gólját a Bajnokok Ligájában, és a múlt hónapban bemutatkozhatott az angol felnőtt válogatottban is.
Nem volt csoda tehát, hogy felkeltette a PSG érdeklődését, de Lucien Favre alakulata egyáltalán nem szeretné elengedni őt, a Sky Sports News szerint a BVB már Sancho új szerződésének kialakításán dolgozik, melyben mostani fizetését a háromszorosára emelnék.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.