Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az elmúlt hétvégi hazai győzelmet követően szombat délután Rózsahegyre látogatott a szlovák élvonalbeli bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő Dunaszerdahely csapata.
Kalmár Zsolt visszatért sárga lapok miatti eltiltásából, így újra a megszokott módon, három honfitársunkért szoríthattunk a DAC kezdőcsapatában a negyedik helyezett otthonában. Rögtön a vörös hajú karmester ziccerével vette kezdetét a találkozó, azonban a hazai kapus hárítani tudta a próbálkozást. Ezt követően is lendületen maradtak a sárga-kékek és több alkalmuk nyílt a gólszerzésre, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így nem sikerült előnyt szerezni. Ráadásul a szünet előtti utolsó pillanatokban a házigazdák előtt is adódott lehetőség a vezetés megszerzésére, de szerencsére ők is hibáztak.
A második játékrész két hatalmas hazai lehetőséggel indult, melyek kihasználatlanul maradtak, ám az 56. percben az elefántcsontparti gólfelelős, Vakoun Issouf Bayo a kapust átemelve juttatta vezetéshez a szerdahelyieket. A gól után a hazaiak alaposan rákapcsoltak és újabb helyzeteket alakítottak ki, a DAC védelme azonban a remekül tette a dolgát, majd a 70. percben Kalmár és Vida Kristopher remek összjátékát követően utóbbi lőtt a kapu fölé nagy helyzetben. Az utolsó negyedórára az ellenfél tíz emberre fogyatkozott, ennek ellenére emberhátrányban is mindvégig keményen igyekeztek, a legvégén pedig Bayo kétszer is ordító helyzetben hibázott, így maradt az egygólos különbség. Sikerével a Vida Mátét is végig soraiban tudó DAC továbbra is tartja a második helyet a szintén diadalmaskodó Zilina előtt, és együtt reménykedhetnek a listavezető Slovan Bratislava holnapi botlásában.
MFK Ruzomberok – FC DAC 1904 0-1 (0-0)
Gólszerző: – ill. Bayo (56.)
Kiállítva: Urdinov (75.) ill. –
FC DAC 1904: Jedlicka – Zahumensky (Bednár 46.), Huk, Kone, Davis – Vida M. – Vida K. (Simcák 90+5.), Herc, Kalmár, Divkovic (Bilenkyi 87.) – Bayo. Vezetőedző: Peter Hyballa.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.