Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Német lapértesülések megnevezték azt a két csapatot, amelyek közül várhatóan kikerülhet a Bayer Leverkusen tehetséges játékosának új állomáshelye…
A Sport Bild információi szerint Julian Brandt leigazolására készül a Liverpool és a Juventus csapata, de külön megemlítik, hogy még a Real Madrid is lehetséges opció lehet, miután idén nyáron a Bayer Leverkusen középpályását az aktuális szerződése értelmében 25 millió euróért meg lehet vásárolni – amely később már feljebb fog menni.
A 22 esztendős német válogatott középpályás 2014 óta állandó szereplője a “Gyógyszergyáriak” első csapatának, fiatal kora ellenére már több mint 200 tétmeccset játszott a klub színeiben, az aktuális kiírásban 28 bajnoki mellett összesen 38 pályára lépést vállalt. A lap szerint a Liverpool a bizonytalan jövőjű Adam Lallana lehetséges utódját látja a német labdarúgó személyében.
Várhatóan a Pool nem tétovázható sokat Brandt leigazolásáról, mert a Transfermarkt szerint 45 millió eurós értékkel rendelkező futballista relatíve alacsony kivásárlási árát bizonyára más klubok is megengedhetik maguknak.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.