Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az elmúlt bő tizenöt évben már átesett pár mezbeszállító váltáson a Liverpool. Az angol együttes az elmúlt időszakban a Nike-val kacérkodik, akik elképesztő összeget fizetnének szezononként. Csakhogy a New Balance is mozgolódik…
A két amerikai sportszergyártó a hírek szerint már-már vérre menő küzdelmet fog folytatni a Liverpool kegyeiért. Állítólag a Bajnokok Ligája-címvédő „Vörösök” már tulajdonképpen rá is bólintottak a Nike évi 90 millió eurót biztosító ajánlatára, csakhogy a NB közbeszólhat. Ugyanis a ’Poolt 2015 óta öltöztető cég a legutóbbi szerződésbe belefoglalt egy olyan záradékot, miszerint ha minimálisan is, de megemeli jelenlegi, 50 millió euró/éves támogatását, akkor ők ütnek bármely más márkától származó ajánlatot.
Az biztos, hogy az idény végeztével lezárul a csata, lévén a jelenlegi New Balance-Liverpool megállapodás utolsó évéhez érkezett.
A Liverpool az NB igazi zászlóshajója, ám a minőségi gyártónak számító vállalat egyre több közepes szintű, ám sikeres klubot támogat, mint például a Dinamo Kijev, az FC Porto vagy a Celtic Glasgow.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.