Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Lionel Messi szerződésmódosítása után egyre több sajtóorgánumban ejtettek szót az argentin zseni esetleges klubváltásáról, melyet egy katalán lapnak adott interjúban most határozottan cáfolt…
A Sport nevű lapnak adott nyilatkozatban Lionel Messi több témát is érintett, a mai napon már beszámoltunk róla, hogy mi az ötszörös Aranylabdás klasszis véleménye Neymar visszatéréséről, illetőleg helyzetjelentést adott sérülését követő állapotáról, és ami talán a legtöbb Barca-szurkolót foglalkoztat, természetesen terítékre került a saját jövője is:
“Annyit elárulhatok, Barcelonában szeretnék futballozni, mert ez az otthonom. Nem szeretnék hosszú távú szerződést. Nem azért akarok még sokáig itt lenni, mert a megállapodás kötelez, hanem mert játszani szeretnék és fontos tagja akarok lenni a csapatnak. Szeretnék trófeákat nyerni ezzel a klubbal. Számomra nem fontos a szerződés és a pénz, más dolgok motiválnak. A legfontosabb, hogy győztes projekt részese legyek. Addig akarok itt maradni, amíg jól tudok teljesíteni, s a testem ezt engedi. Nem én intézem a szerződésem részleteit, édesapám egyeztet az elnökkel vagy akivel kell. Nyerni akarok, méghozzá a Barcával. Ez az otthonom. Nem akarok máshol futballozni, de trófeákat akarok nyerni.”
Ami pedig talán a legszebb, igazán szerény gondolat volt tőle, és bizonyára sokak szerint nem is fedi a valóságot:
“Nélkülem a Barca ugyanaz a klub lenne, viszont én a Barca nélkül senki sem lennék…”
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.