Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mint ismert, a magyar válogatott 1-0-ra legyőzte Azerbajdzsánt az Európa-bajnoki selejtező csoportmérkőzésén, ezt követően nyilatkozott a Fradi játékosa.
A mérkőzést zárt kapuk mögött kellett megrendezni, azonban az MLSZ szervezésében 10 ezer 15 év alatti fiatal, előzetes regisztráció után részt vehetett a találkozón. Sigér Dávig viszont el volt ájulva attól, ahogy a gyerekek buzdították őket, és szerinte miattuk is sikerült megnyerni ezt a fontos összecsapást. A mérkőzés mindent eldöntő gólját, Korhut Mihály szerezte, aki egy szöglet utáni lepattanót talált el nagyon jól.
“Olykor 1-1 labdaszerzésnél olyan ováció volt, én teljesen el voltam ájulva. Hihetetlen, hogy a gyerekek átélték teljesen a lelátón azt, ami a pályán volt. A reakcióikat egyből hallatták. Szerintem ez miattuk is sikerült ilyen jól, a legjobban ők érdemelték meg ezt a győzelmet” – mondta Sigér a mérkőzést követően.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.