Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Manchester City csak döntetlent ért el a Bajnokok Ligája legutóbbi játéknapján, ezzel egyelőre az angol gárda nem tudott bejutni a legjobb 16 közé…
Ennek ellenére Pep Guardiola egyáltalán nem volt csalódott a lefújást követően, hiszen a Manchester City még csak először vesztett pontot a csoportkörben, és így is minden bizonnyal csak idő kérdése lesz a továbbjutás bebiztosítása.
“Ebben a sorozatban be kell lőnöd a helyzeteidet akkor, amikor megteheted. Mindezek ellenére jól futballoztunk az első félidőben, akkor remekeltünk, a másodikban pedig szenvedtünk. Az utolsó negyedórában voltak gondjaink, új kapust kellett beállítani. Hogy Ederson kihagyja-e a Liverpool elleni mérkőzést? Nem tudom egyelőre. Hogy megváltoztatta-e a mérkőzést a kihagyott büntető? Határozottan igen, a futball az érzelmek játéka. A második félidőben nem úgy futballoztunk, ahogyan játszania kell a Citynek, egy olyan csapattól, amelyik mindig sok helyzetet alakít ki, ez a teljesítmény kevés. De tökéletes idegenbeli eredmény a döntetlen, még egy pont és továbbjutunk. Amikor leszállunk a manchesteri repülőtéren, onnantól már csak a bajnokságra koncentrálunk.”
Majd hozzátette: “Le a kalappal az Atalanta előtt, látjuk őket játszani hétről hétre, tudjuk, jó csapat, kérdezzék csak meg a Serie A-s ellenfeleiket.”
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.