Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Első sajtótájékoztatóját tartotta Luis Enrique, amióta a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) ismét kinevezte szövetségi kapitánynak. A sajtó munkatársai természetesen Roberto Morenóra voltak a leginkább kíváncsiak, a spanyol szakvezető pedig őszintén válaszolt a kérdésekre.
Először állt nyilvánosság elé Luis Enrique, akit ismét kineveztek a spanyol válogatott szövetségi kapitányának. A spanyol szakember egy 45 perces sajtótájékoztatót tartott, ahol természetesen előkerült az eddigi kapitány, korábbi asszisztense, Roberto Moreno is. Enrique szerint barátja elárulta őt, ezért egyértelmű volt, hogy meg kell válnia tőle.
“Az egész ellentét egy olyan ember miatt bontakozott ki, aki hosszú ideig dolgozott mellettem, a stábom tagjaként. Az egyetlen ember, aki felelős azért, hogy Robert Moreno nincs itt, én vagyok, senki más. A konfliktus szeptember 12-én robbant ki, amikor az otthonomban találkoztunk. Azt mondta, hogy irányítani akarja a válogatottat a 2020-as Európa-bajnokságon, utána pedig a segítőmként folytatná a munkát. Ugyanakkor ezzel a tervvel nem volt lojális hozzám, és a hűtlenség számomra nagy problémát jelent. Nem akarok ilyen embert a csapatomban.”
Luis Enrique augusztusban mondott le posztjáról, mint később kiderült azért, mert elhunyt a 9 éves kislánya. Helyét asszisztense, és közeli barátja, Roberto Moreno vette át, akivel évek óta dolgoztak már együtt. Morenóval remekül teljesített a spanyol válogatott a selejtezőben, és nagyon simán ki is jutott a 2020-as Európa-bajnokságra. A spanyol szakember elmondása szerint neki azt mondták, hogy az Eb-n is ő irányítja majd a csapatot, ehelyett viszont a románok elleni, 5-0-ra megnyert utolsó selejtező mérkőzés után szóltak neki, hogy már nem számítanak tovább a szolgálataira. Az esetből hatalmas balhé kerekedett Spanyolországban, hiszen nem ez az első kétes eset, ami a szövetség elnökének, Luis Rubialesnek a nevéhez fűződik: ő volt az, aki a világbajnokság előtt azonnali hatállyal kirúgta Julen Lopeteguit a válogatottból, miután kiderült, hogy a torna után a Real Madrid edzője lesz.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.